Krémmánia magazin

A dupla kontyok visszatértek

Hogy Leila hercegnő vagy a Spice Girls ihlette meg a csajokat, nem tudni. A dupla konty mindenesetre utat tört magának a frizura trendekben, így ha hosszú hajad van, kár lenne kihagynod ezt a régi-új őrületet.

spicegirlstwinbuns

Egy kis konty történelem:

A ’90-es évek elején Björk volt az, aki az óvodás kislányok kedvencét a Star Warst követően ismét divatba hozta. Az ő esetében szinte védjegyévé is váltak a pici kontyok, amiket az évtized más előadói is szívesen viseltek. Gwen Stefani és a már említett Spice Girls tagjai is imádták ezt a frizurát – és így a rajongótáborukba tartozó csaj milliói szintén.

gwenstefanispicegirlsspicegirls1
< >

Ezt követően kisebb hatásszünet következett, egészen 2013-ig, amikoris Miley Cyrus a Video Music Awards-ra apró csigákba tekerte haját. Esetében ugyan némi közönségesség is vegyült az összhatásba, Katy Perry már egy jóval elegánsabb változattal villantott még ugyanebben az évben. 2014-ben pedig FKA Twigs kritikusok által is elismert borítóalbumára kerültek fel a kontyok, ez a három nyílt színi esemény pedig elég volt hozzá, hogy széles körben is terjedni kezdjen a divat hullám.

katy-perry-2013Miley_Cyrus_MTV_VMA_2013fka twigs
< >

A kifutókon is feltűntek a kontyok, Björk hajviselete megihlette Marc Jacobst is, aki a 2015 tavaszi/nyári kollekciójának bemutatójára szánt ilyen frizurát modelljei számára.

marc by marc jacobs ss15

És most itt vagyunk, 2016 derekán, amikorra minden magára valamit is adó híresség feltekerte már két kontyba a haját, hogy Instán megosztva az eredményt futótűzként terjessze a trendet, ami kétségtelen, hogy a ’90-es évek divatjának visszatéréséhez tökéletesen passzol.

georgiamayjaggerkendall-jenner-coachella-2016Cara DelevingneJosephine SkriverYara Shahidi
< >
Georgia May Jagger

 

Elkészítése rém egyszerű, különösebb kézügyességet sem igényel, hiszen egyáltalán nem baj, ha tökéletesen elrendezettek azok a kontyok. A lazán megkötött változat is nagyon divatos, hát még ha néhány, arcodat keretező tincset szabadon is engedsz!

Street style inspiráció

streetstyle_bun_1streetstyle_bun_3streetstyle_bun_4streetstyle_bun_6streetstyle_bun_7
< >

 

 

Mentés

Mentés

Mentés