Krémmánia magazin

Végszükség esetén ráfújni! – TOP5 szárazsampon

A hajmosás sokszor olyan, hogy este már kevés rá az idő, reggel pedig még kevesebb. Pedig hajunk már fénylik és hiába próbáljuk ráfogni, hogy az új wet look szerint van belőve, messziről lerí róla, mi a helyzet: zsíros. Ismerős?

dryshampoogif

Nem véletlenül találták fel az ilyen vészhelyzetekre a szárazsamponokat, amik a felesleges faggyút és verejtéket magukba szívják így a zsíros érzetet egy rövid időre eltüntethetjük hajunkból. Fontos azonban kihangsúlyozni, a hajmosást egyik sem helyettesíti, az utca porát nem távolítja el a hajról és bizony a szárazsampont sem árt kimosni belőle. 1-2 nappal azonban kitolhatjuk a hajmosás idejét, és ez remek dolog.

De felmerülhet a kérdés: Melyiket érdemes választani? Csak az összetevőket figyeljük? Vagy csábítsanak az illatok? És mi az, amire érdemes még egyáltalán figyelni?

Az összetevőket minden esetben érdemes megnézni, a szárazsamponok esetében is van olyan, amit jobb, ha inkább elkerülsz. Ez pedig a denaturált alkohol, ami szárító hatású és irritációt is okozhat a fejbőrön. A legegyszerűbben úgy tudjátok ezt kikerülni, ha nem spray kiszerelésű terméket választatok, vagy ügyeltek rá, hogy alkoholmentes legyen, máskülönben nagy eséllyel előfordul ez az összetevő.

Amire még érdemes figyelni, az az, hogy milyen hajszínre ajánlják a terméket. Van ugyanis kifejezetten szőke vagy épp sötétbarna tincsekre kialakított színezett por is, ami főként a sötét hajúak esetében igen előnyös lehet, mivel még véletlenül sem látszik meg a hajban.

Az illat már csak ízlés kérdése, számtalan változat kapható, talán ebből a szempontból a legnagyobb a választék.

Ha pedig olyat kerestek, ami már bizonyított, amit sokan dicsérnek, nézzétek végig TOP5 listánkat!

1. Batiste termékcsalád

Az abszolút győztesek a Batiste termékek, kivétel nélkül, mindegyik változata jól szerepel a KM-en, ha egyesével néznénk őket, egyből beköltöznének a TOP5 mindegyik helyére.

szarazsampon

“Kipróbáltam már majdnem az összes száraz sampont, jók voltak de mégsem az voltak az igaziak. De a Batiste száraz sampon egy álom. Jó az illata, az én gyorsan zsírosodó hajamat amit majdnem minden nap kellene mosni 3-4 napra is akár kitudom tolni a hajmosást. És mint sokan előttem is írtam fantasztikus volument ad! “ hbianka123 – Batiste Dry Shampoo Blush

2. Klorane Gentle Dry Shampoo With Oat (Aerosol)

Érdemes tudni róla, hogy ez az egyetlen a listából, amiben nincs denaturált alkohol.

klorane-gentle-dry-shampoo-with-oat-aerosol-300-300

“Tökéletesen bevált, bár egy-egy napnál többet nem szoktam hajmosás előtt “menteni” szárazsamponnal. A hajamnak egészen jó tartása lesz tőle, úgy érzem, hogy viszonylag kíméletes a fejbőrömhöz, ki lehet nyom nélkül fésülni, kellemes az illata, szóval vészhelyzet esetére mindenkinek csak ajánlani tudom.” _ca_

3. Balea Szárazsampon Világos Hajra

Ha az árakat is nézzük, az olcsó árkategóriában ez az abszolút nyertes.

balea-szarazsampon-vilagos-hajras-300-300

“Az előző szárazsamponom is jó volt, de elég borsos ára volt, ezért váltottam erre, hátha… és nagyon kellemesen ért a hatása! Szőkés-barna hajamra tökéletes, plusz 1 napot simán kibírt a hajam, nincs erős illata sem, és nem is látszik! Imádom! ” gardosivi

4. Algemarina Szárazsampon E-Vitaminnal

 

trocken-shampoo-szaraz-sampon-300-300

“Valóságos kis csodaság 🙂 Nekem nagy kedvencem, ha száraz samponokról beszélünk, finom illat, könnyű fésülhetőség, és finoman selymesít egy kiadós táncóra után 🙂 imádom! a 200 ml körülbelül elég 4-5 alkalomra, az extra hosszú hajamra 5+ ” lettart

 

5. Lee Stafford Színkiemelő Szárazsampon Spray, Sötétbarna Hajra

lee-stafford-szinkiemelo-szarazsampon-spray-sotetbarna-hajra-300-300

“Nagyon jól teszi a dolgát! Sajnos hamar zsírosodik a hajam, így nekem ez egy csodaszer! Nagyon könnyű kifésülni, s mivel színezett, nem maradnak világos foltok, pedig sötétbarna hajam van. Számomra két negatívuma van: az ára és a fojtó szaga, de ezektől függetlenül 5-öst érdemel! “ PF90

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés