Krémmánia magazin

15 tavaszhívogató manikűr, ha már unod a téli szürkeséget

Romantikus lelkűek és a minimál design kedvelői is imádni fogják ezeket a szépséges körömmintákat. A filigrán virágos díszítéshez a tavasz hírnökeit, a hóvirágot, a sáfrányt vagy épp a nárciszt elég csak egy vagy két körmünkre felfesteni – a lényeg, hogy az apró műalkotás nagyon vékonyka ecsetvonásokkal készüljön. A többi körmöt fessük az alapszínhez passzoló másik árnyalatra, de az is szép, ha egy nude alapot adunk minden körmünknek.

viragos11viragos12viragos13viragos14viragos15
< >

Igaz elkészítésük határozottan ügyes kézmozdulatokat igényel, egy kis gyakorlással és türelemmel ez is elsajátítható, ha pedig nem megy, tessék nyúzni a manikűröst, hogy készítse el nekünk.

Jellemzően a középső- és gyűrűsujjra kerülnek a minták, vagyis a néhány icipici levél és pár nyiladozó virágfej – az eredmény pedig olyan pazar lesz, hogy nem győzünk majd gyönyörködni benne.

viragos6viragos7viragos8viragos9viragos10
< >

Azért sem fog senki környezetismeretből elégtelent kapni, ha egy barkaág vagy jácint helyett levendulaágat vagy pár pici cseresznyefa virágot fest körmeire. A lényeg, hogy általuk is becsempészhetünk egy kis tavaszt, ha már a nap sugarait kinn a büdös, koszos köd takarja el.

viragos15viragos14viragos13viragos12viragos11
< >

Képek: pinterest