Krémmánia magazin

5 Sminkmester mesteri sminkjei az instáról

Nem, most nem az önjelölt művészek sminkes kalandozásait mutatjuk meg. Igaz, hogy önképző módon is eltanulhatja valaki a sminkelés művészetét és brillírozhat tudásával a neten, egészen más szint az, ha nem csak a saját arcunkat tudjuk átvarázsolni néhány ecsetvonással*.

Most ez utóbbi, valódi sminkmesteri tudással rendelkező szakemberek Instás oldalairól hoztunk néhány remekművet. A kiválasztott sminkesek persze mind széles körben ismert és elismert személyek, akiket tízezrek vagy épp milliónál is többen követnek virtuálisan, az itteni munkák így valóban a legjavát mutatják a szakmának.

Elsőként itt van Beyoncé sminkese, Sir John, aki amellett, hogy az énekesnő megjelenéséért felel, a L’Oreal Paris sminkmestere is egyben. Jelenleg épp Mexikóból csekkolt be, hónap elején azonban még egy ilyen gyönyörűséget osztott meg velünk. A sminket Joann Small számára készítette:

Beyoncé lenti sminkjét, ami az ő keze munkáját dicséri, gondolom, már mindegyikőtök látta:


Pat McGrath az egyik legismertebb sminkmesternek számít, aki a ’90-es évek eleje óta a pályán van. Kevés divatmárka van, aminek bemutatójára nem készített még sminket és a divatmagazinok közül is dolgozott már az összes jelentősebbel. Saját sminkmárkája van, valamint a P&G globális kreatív design igazgatója is egyben. Legfrissebb posztjában egy ragyogó kék szemsmink elkészítését mutatja be, amihez még leírást is kapunk.

Nem semmi ez a drag queen smink sem, amit pár napja osztott meg:

Charlotte Tilbury szintén nagyágyú a szakmában és szintén saját beauty márkája is van – ami legalább olyan népszerű, mint ő maga. Cirka húsz éves pályafutása alatt készített már sminket filmekhez, divatbemutatókhoz és divatmagazinok számára is, de nem egy híresség sminkjét is elkészítette már – pár tucat alkalommal. Köztük van Kate Moss, Penelope Cruz, Kim Kardashian vagy épp Victoria Beckham is. Nemrég Sheida Babareza dubai beauty- és divatblogger társaságában posztolt magáról képet, amin új parfümjének gigászi üvegét is láthatjuk.

Korábban pedig Karl Lagerfeld és a V Magazin számára készült anyaghoz készítette el a sminkeket.

Mario Dedivanovic-ről már mi is írtunk korábban annak kapcsán, hogy melyik sminktrendekkel lesz jó, ha vigyázunk 2017-ben. Igaz, a Kim Kardashian sminkeseként híressé vált fiú alig tíz éve kavarja csak fel az állóvizet, az elmúlt időszak kontúrozási mániájának köszönhetően igencsak megugrott a népszerűsége. Legutóbbi posztjaiból elleshetjük, hogyan készít el egy nude szájsminket, és azt is, mi a titka a tökéletesen ragyogó arcsminknek.

 

Végül nem hiányozhat természetesen Bobbi Brown sem a listából, aki nemrég vált meg teljesen a nevével fémjelzett márkától. Nemrég jelent meg legújabb könyve, ami tele van sminktippekkel, szemüveg kollekciójához pedig remek natúr sminkek készültek, amik ugyan nem olyan látványosak, mint a fentiek, azért valljuk be: többször megyünk ki ilyennel az utcára, mint Beyoncé módjára parádézva.

 


*Tudjuk, ott van Patric Ta és még sokan mások, akik nem végeztek sminkes és suli és lám, micsoda mesterien tudják kisminkelni a hírességeket, mai összeállításunkban azonban szűkíteni szerettük volna a kört a van-papírja-nincs-papírja téma mentén.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés