Krémmánia magazin

Fátyolmaszk, amivel emojivá válhatunk

2015-ben már az év szava volt a mosolygó fejecske, így szinte elkerülhetetlen volt, hogy arcmaszk is készüljön a szereplésével. Azon meg sem kell lepődni, hogy egy dél-koreai márkának, jelesül a Petite Amie Skincare-nek is eszébe jutott, hogy emoji fejekké dekorált fátyolmaszkokat dobjanak piacra. Ezzel egyébként nem ők voltak az elsők, sárga csomagolású társa, az Emoji character sheet mask még múlt év végén felbolygatta Amerikát, amikor a Walmart üzleteiben felbukkantak. Ez utóbbiak egyébként az ebay-en és Amazonon is megrendelhetőek és szintén Dél-Koreában készülnek.

De térjünk vissza a mostani újdonságokra.

happyhappy2
< >

A mókás maszkok között megtalálhatóak a vidám, mérges, szerelmes, sikítós és napszemüveges fejecskék is, hatóanyagaikat tekintve pedig kapható sejtmegújító (Love), extra arcfeszesítő (Scream), érzékeny bőrre, bőrpirosodásra való (Blush) is, a klasszikus mosolygó típus pedig hialuronsavban gazdag, hidratáló hatással bír. A napszemcsis Chilling arcmaszk növényi kivonatokat tartalmaz (uborka, aloe vera), de fő összetevői közt szerepel a glicerin is, hatását tekintve pedig a bőr nyugtatására, hidratálására szolgál. A mérges fejecskével párosított Cooling maszk hasonló a Blush-hoz, ez is elsősorban bőrnyugtató hatású, napégés esetén például áldásos lehet feltenni az aloe vera és gránátalma összetevőkkel is bíró maszkot.

 

cooling1cooling2chillin1chillin2
< >

 

Használatuk épp olyan, mint bármelyik másik fátyolmaszké, legalább 10-15 percre érdemes a megtisztított arcbőrre felhelyezni, szépen elegyengetni, majd levétel után bemasszírozni a maradék hatóanyagot bőrünkbe.

Egyetlen gond van csak velük – azon kívül, hogy felvéve a frászt hozhatjuk a környezetünkben élőkre -, mégpedig az, hogy az áruk már nem olyan baráti, mint a kinézetük, ugyanis 10 dollárba kerül egyetlen maszkocska. Ha mégis kedvet kapnátok a kipróbálásukhoz, több online beauty boltból is megrendelhetőek.

blushlovescream
< >

Az instán persze már megjelentek az első bátor alanyok, akik közzé tették magukat az ominózus fátyolmaszkokkal a fejükön.