Krémmánia magazin

Kollaboráció, amitől gyorsabban ver a szíved – Balmain x L’Oreal Paris

Ha kacérkodtál a gondolattal, hogy sátrat versz a H&M előtt, mikor megjelent a Balmain divatházzal közös kapszulakollekció, akkor sanszos, hogy ettől a hírtől valóban veszed majd a sátorfádat.

Érkezik ugyanis ősszel a Balmain x L’Oreal rúzskollekció!

UPDATE: A magyarországi drogériákba a kollekció 2017 októberében érkezik!

via GIPHY

Az első hírek még csak most láttak napvilágot, amik szerint a Color Riche ajakrúzs új, 12 színből álló limitált szériás kiadásáról lesz szó, amelyek tervezésében Olivier Rousteing, a divatház kreatív igazgatója az elejétől a végéig részt vett. Nem csak a rúzsok árnyalatait, de még csomagolásukat és leendő reklámkampányukat is közösen alakították ki.

A kollekció szeptember elején, a Párizsi Divathéthez időzítve fog megjelenni, ugyanis a Divathét egyik fő támogatója a L’Oreal Paris, ennél jobb időzítést pedig ki sem lehetne találni. Érdekessége a dolognak, hogy Olivier Rousteing-nek ez az első kalandozása a szépségipar irányába, kreatív igazgatóként még beautykollekciót nem tervezett.

A rúzsokat persze nem lehet majd mindenhol kapni, néhány kiválasztott L’Oreal Paris sminkterméket forgalmazó üzletben kapnak helyet. Arról még nincs infónk, hogy Magyarországon mely szerencsés üzlet esik majd áldozatául a szépségimádók hadának, vagy hogy egyáltalán eljönnek-e hozzánk is a szépségek, de amint megtudunk valamit, ígérjük, update-ben hozzuk azt is.

BECAUSE WE ARE ALL WORTH IT #balmainxloreal #comingsoon #becauseweworthit

A post shared by OLIVIER R. (@olivier_rousteing) on

A kollekció három kiemelt árnyalatából készülni fog egy még különlegesebb kiadás is, amelyeket csak a Balmain butikokban és néhány, a divatház által kiválasztott áruházban lehet majd megvásárolni.

A rúzsok leendő áráról még nincs információ, de kiindulva a jelenlegi, kedvezőnek mondható árfekvésből, hatalmas árkülönbségre talán nem kell számítani, pláne, hogy a L’Oreal Paris globális márka igazgatója, Pierre-Emmanuel Angeloglou a WWD-nek úgy nyilatkozott: “Az elérhető szépségnek és a high fashion-nek mostantól van már szimbolikus, közös pontja: a Color Riche és a Balmain Paris limitált kollekciója.”

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés