Krémmánia magazin

Pop-up beauty bolt a Projekt Showroomban

A Projekt #23 – Szépség! című bolt, amelynek elődjét 2014-ben rendezte meg a Projekt Showroom csapata, idén még szakszerűbb, még komplexebb módon igyekszik körüljárni a szépségápolás témakörét, és egyéni, személyre szabott megoldást nyújtani minden érdeklődőnek, kortól pénztárcától és még nemtől is függetlenül.

Míg a korábbi szépségápolási bolt a natúr-és biokozmetikumokra koncentrált, a 23. projekt vezető gondolata a “tudatosság”volt.

Ma már egyre többen váltanak tudatos életmódra a legkülönbözőbb területeken, így a mindennapi szépségápoláson belül is egyre népszerűbb a tudatos vásárlás.

beauty_006beauty_005beauty_010beauty_003beauty_007beauty_008beauty_012
< >

De mit is jelent a tudatosság – a szépségápolás esetében?

Egyszerűen azt, hogy ismerjük meg bőrünket és annak sokrétű igényeit, és annak megfelelően válasszunk. Így megférhet egymás mellett a natúr, a bio, a professzionális, a klinikai, az új hullámos koreai, vagy épp a hagyományos kozmetikum is. A kulcs, hogy jól válasszunk és főleg elvonatkoztassunk a csomagolástól és reklámoktól, hogy az összetevőket figyeljük és elemezzük, tehát: hogy tudatosan építsük fel a nekünk megfelelő mindennapi bőrápolási rutint.

Egy-egy kozmetikai üzlet vagy webáruház polcait böngészve azonban rögtön abba a nehézségbe ütközünk, hogy a bőség zavarában és a megfelelő, elmélyültebb ismeretek vagy segítség nélkül nehéz kiválasztani a nekünk leginkább megfelelő termékeket.

Ebben kíván segítséget nyújtani a Projekt Showroom májusi boltja, ahol a szervezők a számtalan, jelenleg színen lévő szépségápolási irányzat, filozófia márkáiból és termékeiből válogatták ki a legjavát – kizárólag a hatóanyagokra koncentrálva. “Azt tartottuk szem előtt, hogy személyre szabottan mindenkinek más megoldás nyújthat segítséget, azaz, hogy tudatosan választva a termékeket megférhet akár egymás mellett a polcon a bio krém, az illóolajokkal operáló kozmetikum, a holisztukus bőrápoláson alapuló szérum és a kíméletes kémiai hámlasztó.” mondta Debreczeni Fanni a Szépségápolási pop-up bolt projektvezetője.

beauty_020beauty_021beauty_022beauty_023beauty_024beauty_028beauty_100
< >

“Külön figyelmet fordítunk az élményre, amit a szépségápolás nyújt a mindennapok viharában – emiatt is nagyon fontos a számunkra, hogy vásárlóink a megfelelő tájékoztatás után a számukra legmegfelelőbb terméket kezdjék el használni, hogy minél hasznosabb és örömtelibb legyen az az öt-tíz perc, amelyet naponta az ember magára fordít; egyedül, a tükör előtt, a hosszútávú megtérülés nyugalmában.” – mondta Debreczeni.

beauty_044beauty_045beauty_030beauty_033beauty_037beauty_038beauty_048beauty_052
< >

Az idei bolt közel 30 szigorúan válogatott márkát mutat be. Vannak közöttük olyanok, amelyekkel már találkozhatott az avatottabb közönség, de sok olyan is, amely csak professzionális kozmetikákban, webáruházban, vagy akár csak külföldön volt elérhető – mindeddig. A teljesség igénye nélkül a hazai márkák közül megtaláljátok az Adrienne Feller, a Geek&Gorgeous, a Kell a púder!,  az Omorovicza és a L’amia Natura termékeit. A chokchok.hu a dél-koreai kozmetikai márkák legjavát válogatta össze az eseményre, de megtalálható a külföldi márkák közül például a Paula’s Choice, a Phyt’s, a Mádara és a Mossa is.

beauty_082beauty_056beauty_068beauty_073beauty_077beauty_095
< >

A boltban szakmai tanácsot is adnak a szervezők, Felmer Dóra kozmetikus tanácsadó segítségével pedig minden érdeklődő egyénileg is megismerheti saját bőrét és az annak leginkább megfelelő megoldásokat. A termékeket ki is lehet próbálni, ami szintén kivételes lehetőség, hiszen a legtöbb fizikai vagy online üzletben erre nincsen módjuk a látogatóknak.

Nyitvatartás: 2017. Május 6 – 28. / Minden nap 10:00 – 20:00 óráig /

Cím: Budapest VI. kerület, Paulay Ede utca 29.

Mentés

Mentés