Krémmánia magazin

Visszafelé sült el a Renault beauty próbálkozása

Bár akár poénra is vehetnénk, hogy a Renault városi kisautója, a Twingo színeihez passzoló körömlakkokat dobott piacra, a marketinghúzás mégsem jött be a nők többségének. Franciaországban egyenesen felháborítónak és szexistának bélyegezték a marketinghúzást, aminek reklámja szerint a

1. a “szőke nő” még vezeti sem tud,
2. csak csinin tipeg és mást sem csinál, mint shoppingol,
3. majd elkezdi a körmét lakkozni, mikor meghúzzák a kocsiját.

Ja, ezt azért teszi, mert a termék egyedi sajátossága, hogy azzal a kocsink kisebb karcolásait is átfestegethetjük, ugyanis “hibajavítóként” is funkcionál a 9 eurós körömlakk, amit a párizsi székhelyű startup, az Ink and Out készített az autógyártó számára és négy színárnyalatban érhető el, limitált szériában.

Nem a Renault volt egyébként az első, aki körömlakkokkal igyekezett kedveskedni női vásárlói számára. 2005-ben a Ford Motors az OPI-val állt össze, hogy a Mustang színeihez passzoló körömlakk-triót készítsenek, ami olyan jól sikerült, hogy 2014-ben megismételték, immár egy hatos szettel az akciót – ez egyénként a Mustang piaci bevezetésének 50. évfordulójához kapcsolódott.

A zúgolódás zaját a Renault esetében az is erősítette, hogy a praktikus megoldáson, miszerint körömlakkunkkal az autónkat is festegethetjük, az autóipari festékgyártók is kiakadtak. Az egyik legnagyobb, a BASF vezetője például úgy nyilatkozott, ecsetelős javítgatással biztosan nem javítható ki egy karcolás úgy, hogy az utána egyáltalán ne látszódjon, ráadásul a körömlakkok nem tartalmaznak olyan UV védő, és korrózió elleni összetevőket, amelyekre egy autó esetén szükség lenne. Ráadásul egy ilyen 2:1-ben termék azt a tévképzetet is keltheti az emberekben, hogy oda-vissza alapon eztán az autószínező festékekkel is bátran festegethetjük körmeinket.

Nos, remélhetően a többség azért ennyire nem hülye, hogy ilyenre vetemedjen, de őszintén szólva, látva a YouTube-on is terjedő beauty butaságokat, sajnos semmi sem kizárt.

Mentés