Krémmánia magazin

Rózsa formájú sminkecset újdonság, ami nemcsak cuki, de megfizethető is

Az amerikai e.l.f. kozmetikai márka frissen debütált, pihe-puha sminkecsete biztos, hogy gyorsan belopja magát a szívedbe. Annak formája ugyanis igazán szépre sikerült, a spirál alakú mintázat olyan, mintha egy nyíló rózsa lenne.

A Beautifully Precise Swirl Foundation Brush kialakítása ráadásul az ígéretek szerint praktikus is, az eltérő szőrszálak ugyanis megkönnyítik a folyékony alapozó felvitelét. Segítségével precízebben lehet eldolgozni a sminkeket, amikből kevesebb is elég lesz, ugyanis a kis hajlatokba könnyebben bele tudjuk dolgozni az alapozót, míg a többi részre sem viszünk fel feleslegesen sokat belőle.

Hogy mennyi is az a kevés, abban maga az ecset is segítségünkre van. A fej közepének legmagasabb, középső része mutatja, hogy oda és annyi alapozót kell nyomni rá, ami éppen elfér a pici helyen.

Az e.l.f.-nél figyeltek a nyél kialakítására is, a háromszög forma kényelmes és egyúttal biztosabb fogást nyújt használójának.

A rózsa forma úgy látszik nagyon bejövős. Emlékeztek? Készítettek már Japánban arclemosó habot is, ami kinyomáskor pici rózsafejet formázott.

Az e.l.f. ecset ára hasonlóan barátira sikeredett, mint a márka többi termékéé, 10 dollárba, vagyis kb. 2700 Forintba kerül. Kíváncsian várjuk Tőletek az első véleményeket, a márka többi sminkecsete ugyanis többségben nagyon értékeléseket kapott eddig. Legnépszerűbb közülük a Studio Púderecset, amit eddig 22-en értékeltek és jelenleg csillagos ötös a pontozása.

Mentés