Krémmánia magazin

Madonna lánya hónaljszőrt villantott

Pontosabban fogalmazva ő is. Hiszen a sorra vesszük, nem Lourdes az első a celebek sorában, akik mostanában borotválatlan hónaljukkal kívánják a bennük rejlő erős, független nőt prezentálni. Így volt ezzel év végén Gigi Hadid, de Paris Jackson is élharcosa a természetes szépség hónaljszőrös vonalának.

Most pedig a 21 éves Lourdes is úgy döntött, megmutatja mit adott neki az anyatermészet és a Madonnával közös szelfihez a lenti pózba vágta magát:

Madonna (@madonna) által megosztott bejegyzés,

A pihéknek jóindulattal sem nevezhető szőrzet aztán elég vegyes érzelmeket váltott ki Madonna rajongóiból. A természetes szépség és a feminizmus éltetői mellett nem kevesen javasolták a popdívának, hogy vásároljon az új év alkalmából egy borotvát a lányának.

Persze nem kell aggódni, pár (előre borítékolható) rosszindulatú kommenttől még nem esik kétségbe Madonna, aki tett már karrierje során jó pár ennél meghökkentőbb dolgot is, lánya pedig sanszos, örökölt egy kevéskét a lázadó, öntörvényű természetéből.