Krémmánia magazin

NARS X ERDEM sminkkollekció – meglátod, megszereted

A divatház 2018 őszi/téli kollekciójának bemutatójával egy időben debütált a hír, közös sminkkollekciót jelentetnek meg az NARS márkával. Szerencsére a csodaszép palettákra nem kell két szezonon át tipródva várakoznunk, már áprilisban felkerülnek a boltok polcaira.

ERDEM (@erdem) által megosztott bejegyzés,

A termékek hófehér csomagolást kaptak, amiket a divatházra jellemző meseszép, virágos minták díszítenek, de a szemsmink között is megtaláljuk az ERDEM színeit. Rúzsok, szem- és arcsminkek egyaránt lesznek, az eddig megjelent fotók alapján pedig határozottan izgalmas színösszeállításokat várhatunk pirosakkal, rózsás színekkel, sőt mély lilás, kékes árnyalatokkal.

makeupnews mel (@newyorkillinit) által megosztott bejegyzés,

A rúzsok mellett rúzspaletta is készült, szemsmink palettából kettő is, valamint highlighter ceruza és mattító lapocskák is kerültek a kollekcióba.

The Refined Style (@therefinedstyle) által megosztott bejegyzés,

A színek csodásak, de való igaz, inkább őszi/téli palettának mondanánk őket, a könnyed helyett erőteljes, drámai sminkekhez való.. persze mindent lehet ügyesen rétegezni.

Eugenia (@ommorphia) által megosztott bejegyzés,