Krémmánia magazin

Kylie Jenner már a Halloweenre készül

Épp csak elfogyott a barinőjével készített sminkkollekció, máris itt az újabb pigmentlöket, ezúttal a halloweeni bulikra hangolódva.

A szett október 12-én debütál, esélyt adva rá, hogy a hónap végéig mindenhová megérkezzenek az újdonságok, amik ezúttal 3D-s csomagolást kaptak és még egy papírszemüveget is dizájnoltak hozzájuk, hogy biztosan láthassuk a kacsintó múmiát és társait.

A kilences szemsminkből – ha szemünk nem csalt – mindössze egy barackos árnyalatot nem dúsítottak fel csillámokkal, a többi szín mind ragyogó finist kapott. Megtalálható köztük a szezon divatszíne, a citromsárga (némi aranyló beütéssel) és mellette a szintén trendbabérokra törő narancs is helyet kapott.

A szemsmink vadságához passzolnak az új rúzsok, az egyetlen hétköznapi, barackos/nude árnyalat mellett mélylila, narancs és méregzöld színek jelentek meg, no és persze nem hiányozhat egy új Lip Kit sem a szortimentből. Ezt egy sötét, bogyós árnyalat képviseli, ami mellé beújíthatunk egy narancsos-bronzos, csillogó fedőszínt is.

Swacth a rúzsok színeiről

Egy extrán ezüstös highlighter mellett (amit szerény véleményünk szerint szemsminkként is simán használhatnánk) még két fémes ragyogó (egy bronzos és egy arany), tényleg szemsminknek készült folyékony színezőt találunk a kollekcióban, amik a megosztott videó alapján úgy tűnnek, már egy rétegben is vakítóan pigmentált eredményt adnak.