Krémmánia magazin

A Charity Pot Magyarországon (x)

9 év, több mint 30 jó ügy, és sok-sok szeretet.

Angliában idén ünnepli 11 éves születésnapját a Charity Pot, itthon a Lush boltokban és a webáruházunkban 2010 óta kapható ez a luxusminőségű kéz- és testápoló. Azóta minden egyes eladott tégely vételárát – az áfa befizetése után – teljes egészében jó ügyekért küzdő kis szervezetek támogatására fordítottuk.

Ha már vásároltál Charity Pot testápolót, akkor segítettél

  • kutyaházakat beszerezni télire a menhelyi blökiknek,
  • megoldani a rászoruló gyerekek nyári étkeztetését,
  • emberibb sorsot adni a megunt, kidobott tengerimalacoknak,
  • menedéket nyújtani krízishelyzetbe került nőknek,
  • komposztálókat létesíteni bérházakban,
  • öko-ismeretterjesztő tanfolyamokat szervezni,
  • hátrányos helyzetben élő gyerekeknek foglalkozásokat szervezni,
  • gondoskodni a hajléktalanok kutyáiról,
  • új gólyafészkeket kialakítani,
  • megszervezni a menekültek társadalmi beilleszkedését,
  • kísérleti állatokat menteni,
  • fejleszteni a városi kerékpározást,
  • bemutatni az alternatív zöld energiák előnyeit az atomenergiával szemben,
  • humánusabbá tenni a hajléktalanokkal való bánásmódot

…és jobbá tenni még sok mindent az emberi jogok, a környezetvédelem és az állatjólét területén.

Ha most vásárolsz/vásároltál Charity Potot, akkor az ár, amit fizetsz érte, az állatvédő szervezetek közül a SZENTENDREI ÁRVÁCSKA ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET, az EBBEN EGYÜTT,  a SZENTENDREI KISÁLLATKERT, az emberi jogokért küzdő csoportok közül részben az UTCÁRÓL A LAKÁSBA, részben a TASZ MONDO PROJEKT  támogatását szolgálja.

Idén eddig összesen több mint 7 millió forinttal tudtunk támogatni a Charity Pot révén nagyon sok egyesületet és alapítványt.

A teljesség igénye nélkül a következő szervezeteket támogattuk vagy támogatjuk:

  • MOPSZOKÉRT
  • EBREMÉNY
  • ARTEMISSZIÓ
  • TASZ
  • HINTALOVON
  • VÉDEGYLET
  • ENERGIAKLUB
  • BAGÁZS
  • KIÚT EGYESÜLET
  • APPART
  • SZATYOR
  • JANE GOODALL INTÉZET
  • MESSZELÁTÓ EGYESÜLET
  • UTCÁRÓL A LAKÁSBA
  • SZENTENDREI KISÁLLATKERT ALAPÍTVÁNY
  • CSODAMŰHELY EGYESÜLET – CSEPP TANODA
  • TASZ MONDO PROJEKT
  • UTCÁRÓL A LAKÁSBA
  • EBBEN EGYÜTT
  • SZENTENDREI ÁRVÁCSKA ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET

Te is tehetsz javaslatot, hogy a jövőben mely szervezet kapjon támogatást a Charity Pot jóvoltából! Ajánlásodat küldd el a charitypot@lush.hu email címre vagy amennyiben jelentkező szervezet nevében írsz, kérd el jelentkezési lapunkat ugyanezen az email címen.

Nagyon nagy öröm számunkra azon túl, hogy a bio kakaóvajjal, aloe vera géllel és moringaolajjal teli, kényeztető testápoló a bőrre gyakorol jótékony hatást, veletek, vásárlóinkkal együtt közösen egy  jobb és élhetőbb világ megteremtésében tud segíteni – remélhetőleg még sok-sok éven át!

A cikk a Lush támogatásával készült.