Krémmánia magazin

Bőrszenzort fejlesztett ki a La Roche-Posay

Az Apple-el közösen fejlesztette ki a La Roche-Posay a legújabb kozmetikai kütyüt, a saját applikációval tuningolt My Skin Track-et. A szemgolyó formájú kitűzőnek látszó szenzor igencsak hasznos jószágnak tűnik, nemcsak az UV sugárzás erősségét méri, de applikációja a  légszennyezés, a pollenkoncentrátum, a hőmérséklet és a páratartalom mértékét is mutatja.

A szenzor előnye, ami miatt méretileg barátságosan visszafogott lett, hogy nem kell bele elem, ugyanis okostelefonunk az, ami feltölti, miközben az applikációnak köszönhetően meg jeleníti a szenzor által küldött mérési adatokat. Valójában persze a pici készülék “csak” az UV sugárzás értékét hivatott lemérni, az összes többi információt a mobil által érzékelt helyadatokhoz kötötten olvassa be az alkalmazás. Persze ettől még hasznosságából nem veszít.

Már csak amiatt sem, mert a személyre szabást követően a több adattípusnak köszönhetően pontosabban tud figyelmeztetni ha, megnő a káros szennyezés mértéke, illetve az arcápolásra, bőrápolásra vonatkozóan is pontosabb tippeket, termékjavaslatokat tud tenni.

A márkának egyébként nem ez az első fejlesztése ezen a téren, múlt évben jelentkezett a My UV Patch-el, amit betudhatunk akár a high-tech kütyü előfutárának is.

Az applikáció almás és androidos telefonokra is letölthető, magát a My Skin Track-et pedig csak az Apple-nél szerezhetjük be – hamarosan, ugyanis egyenlőre annyira új a dolog, hogy még csak Amerikában rendelhető meg.