Krémmánia magazin

Karácsonyi ajándékok szeretteidnek és a bolygó jövőjének (X)

Ahányan vagyunk, annyiféle jelentőséget tudunk tulajdonítani egy ajándéknak, akár adjuk, akár kapjuk. Az ajándékozás lényege pedig, hogy a másik fejével próbálunk gondolkodni és kitalálni, mi okozna neki a legnagyobb örömet, legyen szó egy apróságról vagy egy régóta vágyott meglepetésről.

A The Body Shop minden év karácsonyán figyelmet fordít egy fontos ügyre, és lehetővé teszi, hogy a vásárlók is részt vegyenek a jótékony kampányban vásárlásaikon keresztül. Idén novemberben és decemberben az egész világon, minden kisebb és nagyobb vásárlás erdők regenerálásához járul hozzá.

A kampány az idei karácsonyi kollekció tematikáját több szempontból is megihlette. A Bűvös erdő ihlette csomagolások és a különleges állatok ihlette kiegészítők, mint a Bambifül fejpánt és a Bella medve fejtörölköző mellett az ember és a természet kapcsolatának erősítésére is fel akarja hívni a figyelmet. A természetben töltött idő ugyanis kikapcsol, feltölt és megnyugtat bennünket.

A természetesen illatos testápolók, gondoskodó arcápolók és állatkísérlet-mentes sminkeket rejtő The Body Shop ajándékokat nem csak az alapanyagok, az illatok, a gyönyörű csomagolás, és mögötte rejlő értékek teszik különlegessé, hanem az is, hogy közvetve a bolygó jövőjét és védelmét is segítetted te, és az is, akit megajándékozol.

A Re-wildingnak elnevezett kampányban a The Body Shop különböző szervezetekkel együttműködve bio-hidakat, vagyis helyreállított természeti folyosókat épít olyan területeken, ahol az erdőirtások miatt veszélyeztetett állatfajok megmentése a cél. A karácsonyi kampányban globálisan 250 ezer angol font (körülbelül 88 millió Ft) összegyűjtése a cél, amit a márka akkor is biztosít, ha a vásárlásokból befolyó adományok nem érik el ezt a számot. A Re-wilding kampány a biodiverzitás megőrzésére és virágoztatására törekszik szerte a világon és 2020-ra 75 millió négyzetméternyi területet helyreállítása a végső cél, 10 különböző bio-híd segítségével.

Látogass el a Bűvös erdőbe, és találd meg a több mint 80-féle ajándékdobozból, és a négyféle limitált kiadású testápoló kollekcióból a tökéletes meglepetést szeretteidnek!