Krémmánia magazin

Csókálló rúzsok Valentin-napra

Közeleg a szerelmesek ünnepe, csattannak a csókok, ideje hát, hogy szemügyre vegyük, melyek azok a rúzsok, amik nem csak a romantikus vacsit élik túl. Végignéztük több tucatnyi rúzs értékeléseit, hogy megtaláljuk a legjobban teljesítőket, így nektek már csak azt kell eldöntenetek, melyik árnyalat passzol a meghitt légyotthoz.

Fotó: istockphoto

Drogériás kedvencek

A mezőny egyetlen hagyományos rúzsa a Bourjois Rouge Edition 12 Hours Rúzs, amely állta a próbát és véleményeitek alapján valóban nagyon tartós, nem szárít és az elérhető színek is mutatósak. Értékelése 4,56-os.

A múlt ősszel megjelent Essence Colour Boost Mad About Matte Folyékony Ajakrúzs is belopta magát a szívetekbe, értékelése 4,76-on áll és olyanokat írtatok róla, hogy nem szárít (bár télen érdemes aláhidratálni ennél is), szép és jól pigmentáltak a színek, könnyen kenhető, és ami a fontos, igazán tartós is.

A Pupa Made To Last Lip Duo jelenleg 4,33-as értékelésen áll, kipróbálói nagyon jókat írtak tartósságáról, bírja a strapát és ha kopni kezd, azt is szépen teszi. A színeket esetében is dicsértétek, valamint azt is, hogy a fedőfénnyel szabadon váltogathatjátok, matt vagy fényes finissel kívánjátok-e viselni.

A Maybelline Superstay Matte Ink Liquid Lipstick szintén egy múlt évi újdonság, ami nagyon tartós és nagyon szép árnyalatokban érhető el. Esetében azonban érdemes utánaolvasni az egyes színeknek, ugyanis van eltérés abban, mennyire lehet szépen felvinni őket.

Presztízsmárkák legjobbjai

Az Estée Lauder Pure Color Envy Sculpting Lipstick 119 vélemény után is 4,62-es értékelésű, nem csak a csomagolása, a rúzs minősége is a márkához és árkategóriájához méltó, minőségi. Erősen pigmentált, gazdag színek közül válogathatunk, kielemeztük már a blogon is, véleményünk azóta sem változott.

A 4,74-es értékelésű Clinique High Impact Rúzs SPF15 esetén is érvényes a trió: gyönyörű, pigmentált színek, szárító hatás nélküli tartósság jellemzi. Kényelmes viselni, nem ragad, nem kenődik, további illatmentes is.

A Dior Rouge Dior Nude Ajakrúzs minőségét szinte mindenki dicsérte, kellemes viselet, nem szárít, sőt, hidratál és nagyon tartós. 4,71-es értékelésen áll, ha luxuskategóriában keresgélsz, vele mindenképp érdemes egy próbát tenned.

Az Yves Saint Laurent Rouge Pur Couture ajakrúzsba egy sor ajakápoló, bőrpuhító összetevő került, így anélkül lesz tartós, hogy durván szárítaná az ajkakat. Színét és finisét egyaránt dicsértétek, ha kopásnak indul is szépen teszi. Könnyű felvinni, szép fedést ad már egy rétegben is, miközben nem ragad, nem kenődik. Értékelése 4,32.

Amiket rendelni kell

A Too Faced Melted Matte Liquified Matte Long Wear Lipstick 4,81-es értékelése is mutatja, ez bizony tényleg egy jó minőségű folyékony rúzs. Aláhidratálást igényli, mint a tartós rúzsok általában, viselni kényelmes, nem ragad és komplett vacsorák fogytak el sokatoknál úgy, hogy a desszert végeztével is még a helyén volt.

A the Balm Meet Matt(e) Hughes Hosszantartó Folyékony Rúzs is hasonlóan jó értékeléseket kapott eddig, 4,82-őn áll. Hosszú órákig tartós, evés-ivást bírja, nem szárít és viselni is jó érzés. Szépen fed, nem ül bele az ajkak pici barázdáiba, így nem is emeli ki őket.

A Dose Of Colors Matte Liquid Lipstick egy matt finisű, applikátoros ajakrúzs, ami egy rétegben is megfelelően fed, továbbá a tartóssága mellett az eloszlathatóságára sem volt panasz. Értékelése 4,75, ha kopni kezd, azt szépen teszi, mindenféle darabos potyogás vagy épp kenődés nélkül. Aláhidratálás nála is szükséges.

A ColourPop Lippie Stix nagyon gyönyörűen pigmentált rúzs, amit kényelmes viselni és könnyű felvinni és hosszú órákig ajkainkon is marad. Ára nagyon baráti, így bár csak neten szerezhető be, rövid swatch nézetegés után érdemes lehet egy ilyet is beújítani.