Krémmánia magazin

A legőrültebb kozmetikai kezelések a múlt századból

A japán nők fűrészporos fürdőzése vagy a csiganyálat tartalmazó arckrém használata mind piskóta ahhoz képest, milyen kezeléseknek vetették alá magukat a nők a múlt század első évtizedeiben.

Összegyűjtöttünk nektek párat, amiket ha megláttok még jobban örülni fogtok a tudomány és technológia mai állásának.

1.

hajgondorites2hajgondorites
< >

A cél már akkor is szentesítette az eszközt, ami sajnos néha nem volt túl kifinomult vagy épp kíméletes. Manapság elég egy hajsütővas, hogy szabályos loknikat készítsünk. 1929-ben még úgy gondolták, ehhez ennél komolyabb felszerelés kell.

2.

szarazjeg

A szeplők eltüntetésére kifejlesztett masina használata egy emberkísérlettel is felérhetett. Aki önként és dalolva vállalta a megpróbáltatásokat, kellemes szén-dioxid arcfürdőt kapott kozmetikusától. Ehhez légmentesen a szemére cuppanó dugókat kapott, betömték az orrát, levegőt pedig egy spéci tubuson keresztül vehetett csak, míg szárazjéggel kenegették az arcát.

3.

maxfactor

A make-up atyja, Maksymilian Faktorowicz, (közismertebb nevén Max Factor) mindent megtett, hogy vendégei számára tökéletes sminket készítsen. Ki is fejlesztett egy rém furcsa szerkezetet, ami a sminkek precíz felhelyezését volt hivatott megkönnyíteni. A tökéletes sminkkel pedig lehetett menni egy újabb körre a fodrászhoz.

4.

arcmaszk

A természetes alapanyagokból, otthon is elkészíthető szépítőszerek már a ’30-as években is népszerűek voltak. Néhányukhoz nem is kellett más, mint pár kiló felkarikázott citrusféle.

5.

rozsasarcbor

Ó azok a rózsás pofikák! A ’40-es években nem volt elég, hogy egy kis pirosítót használjanak az elkészítésükhöz, az igazán természetes, pirospozsgás archoz némi magaslati levegő is szükségeltetett. Ez a bájos kis szerkezet remekül tudott alacsony atmoszferikus nyomást előidézni a fejre húzott, szorosan lezárt zsákszerű szerkezetben. Állítólagos hatása garantált volt.

6.

ranctalanito

Íme egy pillanatkép a ’20-as évekből, amikor a ránctalanító arcmaszk kifejezést még jóval komolyabban vették és a hölgyek gumiból készült szépségmaszkot húztak a fejükre a huncut szarkalábak eltüntetésére.

7.

ranctalanito2

A bőrfeszesítő arcmaszkok a ’40-es évekre sem sokat változtak.  A kényeztető kezelést még Helena Rubinstein szalonjaiban is igénybe vehették.

8.

jegkocka

Max Factornak nem csak a sminkelés terén voltak korszakalkotó ötletei, a fáradt arcbőr kezelésére is kifejlesztett egy spéci maszkot. A kicsi, műanyag kockákba vizet kellett tölteni, majd lefagyasztani és felhelyezni az arcra. A ’40-es évek hollywood-i hírességei állítólag szívesen használták másnapos arcbőrük felfrissítésére.

 

9.

lepel

Amikor a fizikai fényvédő kifejezés még nem egészen azt jelentette, mint manapság, a hölgyek ilyen remekbe szabott lepleket húzhattak magukra, amelyek persze fel voltak szerelve minden jóval: szájnyílással a levegővételhez, beépített napszemüveggel a hunyorgás ellen.

10.

masszazs

Zsírbontó, karcsúsító berendezések már régóta vannak, ez a fém görgőkkel felszerelt masszázs szék a ’40-es években felgyűjt cellulitiszt volt hivatott eltüntetni.

Kíváncsi lennék, vajon 40-50 év múlva melyik mai, „forradalmian új” kozmetikai kezelések fogják  meghökkenteni majd az embereket?

Az eredeti cikket itt olvashatjátok el.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés