Krémmánia magazin

Toplistás illatbombák pihentető fürdőhöz

Ahogy fogynak a napok az évből, úgy növekszik bennünk a feszültség. “Ennek még el kell készülnie idén!” – egyre többször és egyre több mindenre mondják a munkahelyünkön, mi pedig megfeszülünk, hogy a kitűzött cél teljesüljön.

Otthon aztán jön a második kör: megfázott gyereket/pasit/kutyát kúrálunk, lakást díszítünk, mézeskalácsot sütünk mert az kell és szarul érezzük magunkat, mikor látjuk ismerőseink legfrissebb posztját arról, milyen Martha Stewartot megszégyenítő DIY lakásdekorral rukkoltak elő már megint. Végül nap végén ölni tudnánk öt perc nyugalomért és egy pohár borért.

jobaratok_realxgif

Na, ekkor jövünk mi a képbe, hogy segítsünk az otthoni pihenés perceit kimaxolni a lehető legegyszerűbb módon. Nem kell hozzá több, mint két szál gyertya és egy finom illatos habfürdő vagy más fürdőillatosító. Villany le és jöhet a relax. Ja és a bor. 🙂

Válogatásunkba ismét csupa toplistás terméket tettünk bele, olyanokat, amiket a KM tagjai a legjobbra értékeltek és illatukban is passzolhatnak a téli időszakhoz.

Habfürdők

Dove Habfürdő Kényeztető Krém

Átlagos pontszám: 4,69

dove-habfurdo-kenyezteto-krem-300-300

Krémes habja nagyon jól hidratál, még száraz bőrűek számára is hatásos lehet, télen pedig határozottan jó választás lehet normál bőrűek számára is, hiszen az extra ápolásra ilyenkor mindenkinek szüksége van. Emellett kellemes, nem tolakodóan fojtogató illatú, “klasszikus Dove” illat.

L’Occitane Levendulás Habfürdő

Átlagos pontszám: 4,6

levendulas-habfurdo-300-300

Igazi provance-i illattal kecsegtet a L’Occitane habfürdője és a visszajelzések alapján hozza is az elvárt ámulatot. Ára alapján ugyan nem a pénztárcabarát kategória remeke, de aki ismeri, használja a márkát, ezt tudja is. Vigaszt jelenthet, hogy egészen kevéske is elég belőle, hogy a kád habbal, a fürdő levendula illattal legyen tele. A dobozát külön dicséret illeti, ugyanis nagyon tetszetős, matt fém.

Lush habfürdők

Átlagos pontszám: 4,4-4,8 körül mozognak

lushhabfurdok2

Talán nincs is olyan fürdőterméke a Lush-nak, ami a kritikus 4-es értékelést ne kapta volna meg. A változatos, játékos formák, színek és illatok éven át csábítanak, most az ünnepekre pedig teljes téli arzenállal várnak ránk. Cukros, édes vagy épp a vizet rózsaszínre változtató egyaránt van, csak ki kell választani, melyik tetszik a legjobban. Ráadásul a visszajelzések alapján az illat tartósan rajtunk marad fürdőzést követően is.

Fa Mystic Moments Habfürdő

Átlagos pontszám: 4,4

fa-mystic-moments-habfurdo-300-300

Illatára sok dicséret érkezett már, többen a véleményezők közül pedig még tusfürdőként is ezt használják, mivel nem szárítja bőrüket. Az illatát is viszonylag sokáig érezni bőrünkön még akkor is ha egészen keveset teszünk a fürdővízbe. Igaz, sok amúgy sem szükséges belőle, hogy szuper habot csináljon.

Fürdőgolyók, fürdőbombák

Stenders Vörösáfonya Fürdőgolyó

Átlagos pontszám: 5

stenders-voros-afonya-furdogolyo1-300-300

Intenzív és egyben nagyon kellemes illatú fürdőgolyó, ami flavonoidokat és antioxidánsokat is tartalmaz. A bőr finom puha lesz tőle, illata hosszan tart. A márka budapesti üzleteiben vagy online is beszerezhető. Boróka illóolaj tartalma tonizálja és frissíti a bőrt.

Body&Soul Fürdőbomba Gránátalma és Vörösáfonya

Átlagos pontszám: 5

furdobomba-granatalma-es-vorosafonyas-300-300

Akár 2-3 fürdésre is elegendő lehet egy gömböcske, ami a fürdővizet szép pirosassá színezi. Illata kellemes, tartós, bőrhidratáló képessége is jó. Kicsit lassabban oldódik mint néhány versenytársa, de ár-érték arányban biztosan kárpótol minket azért, ha két perccel később merülhetünk a forró illatos fürdőbe.

Yamuna Izsópos Fürdőbomba

Átlagos pontszám: 4,83

yamuna-izsopos-furdobomba1s-300-300

Az ígéretek szerint citromsav tartalma feloldja az elhalt hámsejteket, miközben bőrpuhító hatóanyagai selymessé teszik bőrünket – így relaxáló fürdőnk nem csak kellemes, de egyúttal hasznos is lesz testünk számára. Illatanyagmentes termék, így ha bőröd nem bírja a mesterséges illatozó komponenseket, ezt akkor is bátran használhatod. Illata ettől még van, méghozzá egészen karakteres, cukortól csöpögő formula nélkül.

Love2Smile Angyali Rózsakert Fürdőgolyó

Átlagos pontszám: 4,75

angyali-rozsakert-furdogolyo-300-300

Nagyon jó összetevőkkel bíró magyar termék, ami természetes, céklából nyert színanyagával szép rózsaszínné varázsolja a fürdővizet. Olajos érzet nélkül teszi puhává a bőrt, illata kellemes rózsás, amely a KM-es értékelők szerint közepesen hosszú ideig meg is marad bőrünkön.

Lush Twilight Fürdőbomba

Átlagos pontszám: 4,52

lush-twilight-furdogolyo-300-300

A Lush sem maradhatott ki a fürdőbombás listából, egy regiment illatos golyót gyúrtak már össze, amik pezsegve oszlanak szét a vízben. Pihenéshez, relaxáláshoz náluk is találtok levendulás változatot, ami a nap végén segíthet ellazulni. Apró csillámdarabkákkal tuningolták fel, ami a visszajelzések alapján a bőrt nem irritálja, sőt, azon nem is igazán látszik a fürdést követően – ellenben a kádat “szépen feldíszíti”.

 

fürdőolajok

Kneipp Bársonyos Bőr Fürdőolaj Mandulavirág

Átlagos pontszám: 5

barsonyos-bor-furdoolaj-mandulavirags-300-300

Kifejezett száraz és érzékeny bőrre szánják gyártói a Kneipp fürdőolaját, amely 94% mandulaolajat tartalmaz. Parabén és színezőanyagmentes termék, ami a visszajelzések alapján valóban finom puhává varázsolja a bőrt, olyannyira, hogy még testápoló sem biztos, hogy kell utána. Az illata is kellemes, így egy kis hétköznapi kikapcsolódáshoz, relaxáláshoz remek választás.

Fenjal Classic Fürdőolaj

Átlagos pontszám: 5

fenjal-classic-furdoolaj-300-300

Enyhén fenyőillatú fürdőolaj, ami szintén magas, 82%-os arányban tartalmaz olajat, mégpedig szójaolajat, így bőrápoló hatása neki is kiváló. Heti 2-3 alkalommal, kúraszerűen érdemes használni. Az eddigi KM-es értékelések egyöntetűen pozitívan nyilatkoztak róla, ami alapján vele is érdemes lehet egy próbát tenni.

Avon Planet Spa Amazonian Treasures Hidratáló Test- és Fürdőolaj

Átlagos pontszám: 4,84

 

avon-planet-spa-amazonian-treasures-hidratalo-test---es-furdoolaj-300-300

Nem csak a fürdővízbe tehetjük, de testolajként is használhatjuk az Avon termékét, így még masszázshoz is kitűnő választás lehet. Illata kellemes és tartós, bőrünk finom puha lesz tőle, de ha hajunk szorul egy kis extra ápolásra, azon is kipróbálhatjuk, ugyanis arra is megfelelő lehet.

Berber Beauty Arab Jázmin Masszázs- és Fürdőolaj

Átlagos pontszám: 4,8

arab-jazmin-masszazs--es-furdoolaj-300-300

Masszázsolajként és fürdőolajként is használhatjuk a Berber Beauty termékét, amelynek kellemes, virágos illatát minden eddigi véleményezője nagyon dicsérte. Tartós illat ugyanis, amely fürdés után a bőrre kedve akár parfümolajként is megállja a helyét.  A bőrt ráadásul finom puhává, bársonyossá varázsolja.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés