Krémmánia magazin

Miért jelent a rózsa szerelmet, a jázmin pedig érzékiséget? (X)

Ezt a cikket a Lush magyarországi forgalmazója támogatta.

Ez a jelenség egyáltalán nem újkeletű. A virágokon alapuló szimbolizmus a 19. században élte fénykorát, amikor a társadalom különböző rétegei közt a talizmánként és üzenetként funkcionáló növények naponta cseréltek gazdát. Ahogy ez a “virágnyelv” egyre népszerűbb lett, úgy vált összetettebbé a virágok értelmezése is: a színük, a vágás módja, a szirmok helyzete egyaránt jelentéssel bírt. És bár a virágos szimbolizmus 200 évvel ezelőtt tetőzött, a mai napig üzenünk virágokkal; gondoljunk csak a tavaszköszöntő nárciszokra, a szerelmünknek küldött rózsára vagy a temetői liliomokra.

Érdemes megvizsgálni, milyen hatással vannak virágválasztási szokásaink az illatválasztásra. A Lush illatainál mindenképp belemerül az ember a virágok szimbolizmusába.

Hűség – Kerbside Violet

A törékeny ibolyát valaha a szerénység virágának nevezték, mert csodálatos szirmait szív alakú levelek mögé rejtette, ezért évszázadokig volt a hűség szimbóluma. A reneszánsz írók és költők – például Shakespeare – Oféliához hasonló, tragikus sorsú, szűzies nőalakokat társítottak hozzá.  Néhány évszázaddal később a gótikus szerzők a kor sápadt, tuberkulotikus szépségideálját hasonlították a törékeny, mégis édes illatú virághoz.

Kirbside_Violet

Az ibolyából készült parfümök a 19. században terjedtek el, főleg Franciaországban, ahol olyan történelmi alakok viselték őket, mint Marie Antoinette vagy Bonaparte Napoleon. 1936-ban Pierre Berdoues megalkotta a “Violette de Toulouse” illatot egy elvesztett szerelem emlékére, ami világhírt hozott az ibolyának.

Bár az ibolya évszázadokig a passzív, hűséges asszony patriarchális szimbóluma volt, maga a növény minden, csak nem törékeny. Az ibolya valójában elég szívós. Gyökereit nehéz elvágni és szikár, városi környezetben is megél. Tavaszi reggeleken megfigyelhetjük, ahogy ez a kitartó virág elsőként tör át a hótakarón vagy az aszfalt repedésein.

Kerbside_Violet_30ml179

Felejtsük el az édesített, mesterséges ibolyaillatot és annyi félreértett évszázad után emlékezzünk végre az édes, zöld erőre. A Kerbside Violet illatát olyasvalakinek ajánljuk, aki szereti a virágzó tavaszi rétek illatát egy kemény tél után.

Az érzéki Imogen Rose

A rózsák tagadhatatlanul népszerűek, de e népszerűség okát nehéz meghatározni. Annyi biztos, hogy már az ókori egyiptomiak és rómaiak is használtak rózsavizet arcszeszként és illatszerként. Ez a szokás a 17-18. században újra elterjedt, amikor a jó minőségű rózsa vagy rózsavíz egyes királyi körökben a pénznél is értékesebb volt.

Imogen_rose_tin

A rózsa évszázadokig a szerelem szimbóluma volt. A görög mitológia szerint Afrodité, a szerelem istennője egy nap a kertben sétált, amikor megszúrta a talpát egy tövis,a vére pedig vörösre festette a virágokat. Kleopátra pedig temérdek rózsaszirommal illatosította a palotáját, mikor Marcus Antonius elcsábítására készült.

A rózsának politikai üzenete is lehetett: sokáig a különböző bizottságok tagjainak szobáiban helyezték el, hogy titoktartásra intsék őket. Egy véres polgárháborút a Rózsák háborújának neveztek el, mert a harcban álló angol családok címerén egy-egy rózsafaj szerepelt.

A viktoriánus korban a tövises növény szimbólumrendszere a korszellemnek megfelelően szigorodott, a rózsa átadása pedig igazi művészetté nevesedett. Az átadott virág típusa, színe vagy alakja befolyásolta az üzenet jelentését – ellentétben napjainkkal, amikor a rózsa egyértelműen a szerelem jele.

Imogen_Rose_10ml_new

A Lush termékeiben használt damaszkuszi rózsa tökéletesen egybevág a márka beszerzési elveivel, mivel hagyományosan a frissesség és a csodálatos színek szimbóluma. Szépsége ellenére a rózsa vad és tüskés, az Imogen Rose tehát az édesen virágos rétegeket vegyíti mélyebb, zöldes jegyekkel. Tökéletes választás, ha olyasvalakit akarunk megajándékozni, akit mélysége és rejtett értékei miatt szeretünk.

A halálos Death and Decay

A liliom szintén azon virágok közé tartozik, melyek szimbolikája némileg leegyszerűsödött az évszázadok során. Napjainkban a kecses liliomot a halállal azonosítjuk, de eredetileg a tisztaságot jelképezte. Mielőtt sírokra kezdték volna helyezni, a növényeket a hitvesi ágyra szórták, hogy a felnőttkorba való átlépést és az önállóságot erősítsék.

A liliomból készült parfümök az ötvenes években jöttek divatba, bár az akkoriban árusított termékek jó része mesterséges keverék volt, mivel a liliom szirmainak illatából nehezen készíthető karakteres parfüm. A liliomból készült parfüm tehát egyfajta illúzió.

Death_Decay_30ml

De hogyan lett a liliom a hatalom és a tisztaság jelképéből a halál szimbóluma? Talán azon vallási tanok folytán, melyek szerint a teljes ártatlanság csak a halál bekövetkezte után áll vissza; talán a nagyszabású állami temetéseken használt liliomok miatt.

Death_and_Decay_30ml178

Bár a meghökkentő nevű Death and Decay lágy és törékeny tisztelgés a liliomok előtt, de a virág visszatérése mindenképpen lázadó gesztus. Kinek hoz bátorságot ez az illat? Ha legközelebb parfümöt hintesz magadra, jussanak eszedbe a parfümkészítés során keletkező érzelmek. A virágok hagyományos nyelvét beszéled vagy új virágnyelven tanulsz?

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés