Krémmánia magazin

10 éves a Lush jótékony terméke, a Charity Pot! (X)

Világszerte több mint 20 millió font adomány gyűlt össze a helyi szervezetek számára.

2017 áprilisában ünnepeljük a Lush Charity Pot projektjének tizedik születésnapját. A luxusminőségű kéz- és testápoló ára az áfa levonása után (ez az összeg minden 240 grammos tégely esetében 13,50 fontnak megfelelő forint mínusz áfa) teljes egészében olyan kis, helyi szervezetekhez kerül, melyek az állatok jogaiért, az emberi jogokért és a környezet védelméért küzdenek.

A Charity Pot 36 országban kapható, és az eladásokból világszerte már több mint 20 millió font folyt be. 2007 óta több mint 5500 adományt juttattunk el szerte a világon olyan szervezetekhez, melyek kiállnak a menekültek jogaiért, fellépnek a vadászattal és az állatok kizsákmányolásával szemben, tiltakoznak a fosszilis tüzelőanyagok klímaváltozást előidéző bányászata ellen és még sok egyéb nemes célért küzdenek. A Lush nem fél olyan szervezeteket támogatni, amelyektől más cégek óvatosan távol maradnak, mi ugyanis hisszük, hogy sokszor éppen ezek a csoportok a leghatékonyabbak a változások előidézésében.

Jobban szeretünk kisebb, független szervezeteket támogatni, melyek gyakran vitába szállnak az általánosan elterjedt nézetekkel, és olyan ügyekért harcolnak, melyek fölött az adományozók általában elsiklanak. 35000 és 3,5 millió forint közötti adományokat juttatunk el olyan erőszakmentes, a konkrét cselekvést előtérbe állító szervezetekhez, melyek fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy jobbá tegyék a világot és valódi változást érjenek el.

Mark Constantine, a Brit Birodalom Rendjének kitüntetettje, a Lush társalapítója és ügyvezető igazgatója így fogalmaz: „A Charity Pothoz a Lush adja a nyersanyagokat, a Lush adja a munkaidőt, a Lush adja helyet a boltban – Te pedig, reméljük, leszel olyan kedves és megvásárolod.”

A Charity Pot kéz- és testápoló olyan nyersanyagokból készül, melyek a Sustainable Lush Fund (SLushFund) projektjeiből származnak. Ilyenek például a következők: fair trade, bio kakaóvaj Kolumbiából, a Mountain Organic Farming (MOOF) által előállított muskátliolaj Kenyából és a fair trade shea vaj, mely a Ghánában működő Women’s Ojoba Collective terméke. A Charity Pot már öntartósító, újratervezett és kiegyensúlyozott formulával is kapható.

A Charity Pottal, valamint a támogatott projektekkel kapcsolatos további információkért kattints IDE.

ITT megtudhatod, hogyan lehet jelentkezni a Charity Pot által nyújtott támogatásra.

A SLushFunddal kapcsolatban EZEN a weboldalon találsz további információkat.

A cikk megjelenését a Lush támogatta.

Mentés