Krémmánia magazin

Hajnövesztő házi pakolás Indiából

Jól felkapták az indiai lány YouTube videóját, amelyben egy hajnövesztő házi készítményt mutat be. Már több, mint tízmillióan látták a kisfilmet, nemrég a Popsugar is hallatott róla, az ugyanis egészen jónak tűnik – vagy legalábbis olyannak, amellyel ártani biztosan nem fogunk.

Az összetevői alapján egy próbát mindenképp megér, ha a selymes, ápolt haj csak egy távoli ábrándos kép az életünkben, ha pedig valóban gyorsabban nő tőle a hajunk, az már csak hab a tortán.

Mint a lány a videóban elmondja, a recept családjában generációk óta öröklődik, összetevőit pedig nagyon könnyen be tudjuk mi is szerezni, ha utána akarjuk csinálni:

– aloe vera növény kocsonyás húsa (egy kb 15 centis levél)
– 1-1,5 tk. kókuszolaj
– 1 tk. ricinusolaj
– 2 db E-vitamin kapszula
– egy pici tálka és egy nagyobb edény a felmelegítéshez

/Azt ugyan nem tudom, hogy indiai nők korábbi generációi milyen módon szerezték be az E-vitamin kapszulákat, de biztosan volt régen is olyan összetevő, amely gondoskodott erről a vitaminról – például a szezámmagolaj./

Lépések

Először az aloe vera levelet kell félbe vágni, kocsonyás húsát kikaparni és azzal a hajtövet, a fejbőrt alaposan bekenni, belemasszírozva a természetes gélt.

Amíg az aloe vera végzi a dolgát, össze lehet keverni az olajakat egy tálkában és hozzáadni a vitaminkapszula tartalmát. Az egészet helyezzük egy forró vízzel töltött edénybe, hogy az felmelegítse az elegyet – ne közvetlenül a tűzre vagy a mikróba tegyük, ugyanis könnyen begyulladhat az olajos elegy.

Pár perc alatt az olaj finom meleg lesz (nem kell, hogy tűzforró legyen!) és már vihetjük is fel ujjbegyeinkkel a hajtövekhez, finom, masszírozó mozdulatokkal. A fejmasszázst csináljuk még vele 4-5 percig, ettől kellőképp eldolgozzuk az olajat is, valamint a fejbőrünknek is jót tesz egy kis véráramlást serkentő masszírozás.

A pakolást érdemes este feltenni, ugyanis a legjobb, ha az elegyet egy éjszakára rajta hagyjuk fejünkön és csak másnap mossuk ki alaposan, samponnal.

A videó alapján heti 4-5-ször javasolt a használata, vagyis szinte minden este – hogy meddig, arról nem szól a fáma, de gyaníthatóan kúraszerűen, pár hétig.

Hogy valóban 30-40%-kal gyorsabban nő-e a hajunk, mint azt a videóban állítják, csak teszteléssel tudhatjuk meg, a videó alatti kommentek többsége mindenesetre pozitív, ha pedig az egyes összetevőket nézzük, bizton kijelenthető, hogy ártani nem fogunk az eljárással, sőt, táplálni fogjuk hajunkat, hiszen mindegyik összetevője ezt szolgálja.

 

 

Mentés