Krémmánia magazin

Kim Kardashian sminkmestere tanította a bácsit, aki felesége miatt vett sminkleckéket

Megható történet járja be a világot egy idős, ír házaspárról, Des és Mona Manahanről. Már az is gyönyörű hír, ha arról olvashatunk, hogy egy pár 56 éve után is szeretetben, egymást támogatva éli közös életét, amit azonban az idős férfi tesz felesége kedvéért, igazán szívet melengető.

A 83 éves Des Manahan ugyanis, miután felesége látása egyre romlott, úgy döntött, megtanul sminkelni, hogy Mona továbbra is szépnek érezhesse magát. Először a helyi Debenhams szépségosztályának egyik sminkmesterétől kezdett leckéket venni és mint kiderült, van érzéke a bácsinak a sminkeléshez. Megtanulta, hogyan használja a pirosítót, a rúzst és mint a hírekből kiderült, tökéletes szemöldököt is tud már varázsolni feleségének.

A hírt az ír média is felkapta és pár hónapja az egyik show műsorban is szerepeltek, történetük pedig Kim Kardashian sminkmesteréhez, Mario Dedivanovic-hoz is eljutott, akit úgy meghatott a férj önzetlen, szeretetteljes tette, hogy elhatározta, ő maga is megtanít néhány fogást az idős úr számára.

A nagy találkozóra idén áprilisban került sor Londonban, ahová a házaspárt és az őket tanító sminkest is meghívták, Mario pedig nem győzött áradozni róla, milyen kedves, melegszívű embereket ismerhetett meg személyükben.

Lelkesedését pedig megértjük, hiszen melyikünk ne szeretné, hogy élete párja 30-40-50 év múlva is talpig úriemberként gondoskodjon róla és így nyilatkozzon a médiának: “Nem próbálunk úgy kinézni, mint egy 30, 40 vagy 50 éves. Szeretjük egymást most is, hogy 83 és 82 évesek vagyunk és azt hiszem ez elég is.”