Krémmánia magazin

Az #SOSsumatra kampány visszatér! (X)

Ha együtt dolgozunk, csodákra vagyunk képesek. Tavaly igazán kitettetek magatokért: a 14 600 darab limitált kiadású Orangutan szappan megvásárlásával 126 014 fontot (körülbelül 45 millió forintot) gyűjtöttetek össze a Szumátrai Orangután Társaság (SOS) és az Orangután Információs Központ (OIC) számára. A segítségetekkel sikerült megvásárolni 50 hektárnyi földterületet Indonéziában; a terület korábban olajpálma-ültetvény volt, de már javában zajlik a természetes állapot visszaállításának folyamata.

Fotó: Lush

Újabb kihívás

Szép munka. Az SOS és az OIC csapatai megkezdték a terület regenerációját, hogy nemsokára újra benépesíthessék az esőerdőt a szumátrai orangutánok. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk még többet a súlyosan veszélyeztetett faj fennmaradásáért.

Az esőerdő ad otthont a Leuser-ökoszisztémának, mely több száz emlős és madár – illetve több millió ember – élelméért, vízellátásáért és megélhetéséért felel. Ez az egyetlen hely a világon, ahol az orrszarvúak, az elefántok, a tigrisek és az orangutánok együtt élnek. Sajnos a Bukit Mas nevű, sikerrel megvásárolt terület szomszédságában elterülő Cinta Raja az utóbbi időben komoly problémákkal kényszerült szembenézni és sürgősen szüksége van a segítségünkre.

Fotó: Lush

HelenBuckland, a Szumátrai Orangután Társaság (SOS) igazgatója így nyilatkozott: “Az SOS úgy szeretné megmenteni a szumátrai orangutánokat, hogy megvédi és helyreállítja természetes élőhelyüket, az esőerdőt. Célunk elérésének egyik legfontosabb lépése az egykor dús, sokszínű erdőterületek megvásárlása és helyreállítása.”

A Cinta Raja nevű terület a Gunung Leuser Nemzeti Park határán helyezkedik el, és szinte hemzseg a vadon élő állatoktól. Elefántok, tigrisek és rinocéroszok élnek itt egymás mellett – de sajnos az utóbbi időben egyre több a konfliktus. “Tavaly megöltek egy kiselefántot, hogy bosszút álljanak a vonuló csorda által letaposott ültetvényekért. Egy férfit letartóztattak, amikor két megnyúzott tigris bundáját és egy élő orangutánt találtak nála” – mondja Helen.

Pedig a terület jelentősége semmihez sem fogható. “A Cinta Raja hat kilométer hosszan terül el a nemzeti park határán. Délen Tangkahan, északon az Orangután Információs Központ által újraerdősített terület határolja. Jelenlet ez a Leuser-ökoszisztéma gyenge pontja, melyet könnyedén kihasználnak az orvvadászok és az illegális fakitermelők.”

A kulcsfontosságú, 890 hektár területű Cinta Raja megszerzése azt jelentené, hogy az SOS lezárhat egy gyenge pontot az esőerdő határán. Az idő sürget: az SOS eddig 500 ezer fontot gyűjtött össze, de 2019 februárjáig 870 ezer fontot kell összegyűjtenie. Ha nem sikerül, a terület továbbra is olajpálma-ültetvény és konfliktusforrás lesz.

Fotó: Lush

Jó hírek

Mindannyian tehetünk a sikerért. “Mindenki, aki támogatást nyújt, aláír egy petíciót, megmászik egy hegyet vagy lefut egy maratont az SOS-ért, nemzetközi mozgalmunk tagjává válik” – mondja Helen.

“Minden egyes megosztás segít terjeszteni a hírünket. Tájékoztatnunk kell az embereket a helyzet súlyosságáról és a reményteli jövőről – a csodálatos emberekről, akik a helyszínen dolgoznak.”

A tavalyi #SOSsumatra kampány akkora siker volt, hogy úgy döntöttünk, idén is folytatjuk. A Lush Orangutan szappan – egy pálmaolajmentes, limitált kiadású, pacsuli- és narancsillatú termék – november 30-tól december 3-ig elérhető online és az üzletekben világszerte. A #LushLabs által készített exkluzív SOS Sumatra szilárd sampon november 29-én vált elérhetővé.

Fotó: Lush

A termékek eladásából származó bevétel – az ÁFA levonása után – a Szumátrai Orangután Társaság számlájára kerül, hogy partnerszervezete, az Orangután Információs Központ megvásárolhassa és helyreállíthassa a kiszemelt földterületet. Ha mind a 14 600 termék elfogyott, nincs utánpótlás. Ha elfogynak, eltűnnek – ahogy a szumátrai orangutánok.

Fotó: Lush

A cikk a Lush támogatásával készült.