Krémmánia magazin

Ez most a legnépszerűbb frizura a Pinteresten

A tavaszi megújulás jegyében a fotógyűjtögető közösségi oldalon teljesen rákattantak a felhasználók a modern shag bubira, vagyis a finoman borzas, félhosszú frizurára. 14 ezer (!) százalékkal ugrott meg a keresések száma, amin végső soron nem csodálkozunk, hiszen a bubifrizura alapból is örök divat, a rétegezéssel kialakított fazon pedig jóval lazább, könnyedebb, mint mondjuk Anna Wintour típushaja.

Fotó: instagram/anhcotran

Buktatója azonban ennek a frizurának is van. “Akinek régóta hosszú a haja, gyakori, hogy nem tudja, hogyan viselkedik, ha jóval rövidebbre van vágva, mint a megszokott. A göndör haj jelentősen összeugorhat, a végeredmény pedig a hajmennyiségtől is függ.” – mondta el Németh Lívia Liza, a Stúdió No.1 hajszobrásza. “Sűrű, vastag szálú hajból nehezebb kialakítani egy laza fazont, mivel az eredmény még így is túl tömött lehet, vagy legalábbis tömöttebb, mint a netes fotókon látható. Ha mégis ez a kívánság, 3-4 hetente érdemes felfrissíteni a fazont, hogy az valóban szépen álljon.”

Fotó: instagram/brittanylainestylist

Ezzel szemben a vékony szálú és/vagy kevés haj összeeshet, pláne, ha mellé még teljesen egyenes szálú is. Ilyen esetben érdemes lehet sütővas helyett enyhített dauerrel megadni az enyhe hullámos jelleget, hogy az pár óránál tovább tartson a hajban.

Fotó: instagram/michellemilleratmitchells

“Előnye is van természetesen ennek a fazonnak. Könnyen növeszthető, szép formában tud nőni és nagyon nőies, fiatalos frizura. A fények szépen játszanak benne, ezért érdemes akár több árnyalattal finoman megszínezni a hajat, hogy tónusosabb legyen.” További jó tanács Lizától, hogy az otthoni szárítással, formázással kapcsolatban érdemes kikérni fodrászunk véleményét, hogy mindenki a hajtípusára szabott javaslatokat, tippeket kapjon.

Fotó: instagram/apitser
Fotó: instagram/__tara_______
Fotó: instagram/jordanpablehair
Fotó: instagram/moonstonestudiola
Fotó: instagram/zachschneiderhair
Fotó: instagram/aohair_
Fotó: instagram/belximenes
Fotó: istagram/socialitestudio
Fotó: instagram/anhcotran