Krémmánia magazin

Agyagos tusfürdők a Krémmániáról

Érdekes újdonságnak számítanak az agyagos tusfürdők, melyekből mostanság egyre többet találni a drogériákban. Közös ígéretük, hogy agyagtartalmuknak köszönhetően jobban tisztítják a bőrt mint hagyományos társaik, miközben ápolják, puhítják is azt.

Agyagtartalmuk általában a Bentonite vagy a Kaolin, melyek zsír és olajfelszívó tulajdonságúak, nem véletlen, hogy megszokott összetevőknek számítanak a mélytisztító pakolások, maszkok esetén. Ezen pozitív tulajdonságaikat persze tusfürdőbe keverve sem veszítik el, azt azonban ne feledjük, hogy ilyenkor egészen más a felhasználási módjuk. Vagyis, kevés ideig hagyjuk a bőrünkön az agyagot ahhoz, hogy spéci, tisztító hatása úgy igazán érvényesülni tudjon.

Ettől még persze izgalmas alternatívát jelentenek, hiszen más az állaguk, habzásuk, és némelyik, apró szemcséinek köszönhetően finoman hámlasztjai is bőrünket.

A Krémmánián is szerepel már több márkától is ilyen készítmény, A Dove két változatban is piacra dobott anyagos tusfürdőt, a Dove Renewing Glow Tusfürdő Rózsaszín Agyaggal mellett egy zöld agyagos alternatívát is találhatunk. Egyikben sincs SLS, a rózsaszín agyagos Bentonite tartalmú, sűrűbb, krémes állagú és az értékelések alapján jól tisztít és nem szárító hatású.

Az Africa Organics Organikus Baobab Tusfürdő 100%-ban természetes, 96%-ban organikus növényi összetevőkkel készült, agyagtartalmát a Bentonite-nak köszönheti. Valóban nagyon szép INCI-jű tusfürdő, a vélemények alapján ennek is – mint általában az agyagos tusfürdőknek – visszafogott a habzása, sűrű állagú, nem szárít és érehetően ápolja a bőrt.

A Nivea Clay Fresh Ginger & Basil Tusfürdő Kaolint tartalmaz, illata pedig friss, gyömbéres. Szintén van rokonterméke a márkánál, összesen háromféle agyagos tusfürdőt találhatunk az üzletek polcain. Sok dicséretet kapott az illata, állaga ennek is sűrűbb, mint a megszokott és a habzása is mérsékelt. Szárító hatásra nála sem érkezett panasz.

A Palmolive Pampering Clay Tusfürdő eddig kizárólag csak dícsérő szavakat kapott. Rózsás illata a jelek szerint nagyon jóra sikerült, a szemcsék megfelelő méretűek hozzá, hogy ne karcoljanak, tisztító hatása is rendben volt, valamint nem szárította a bőrt, sőt, volt aki határozottan puhábbnak, ápoltabban érezte fürdés után. A Palmolive szintén több verzióban is kidolgozott agyagos tusfürdőt, a rózsás mellett aloe verás és eukaliptuszos-mentás illatváltozatot is találhatunk.