Krémmánia magazin

5 magyar kozmetikai márka, amit érdemes megismerned

Megértjük, ha hajlamosak vagytok rákattani a dél-koreai szépséguccokra, mégis, kár lenne megfeledkezni arról, mennyi szuper, magyar kozmetikai márka vesz körül minket. Tőlük vásárolni, rendelni ráadásul sokkal fenntarthatóbb, környezetkímélőbb megoldás is. Közülük mutatunk most be öt izgalmas alternatívát, kisebbet és nagyobbat egyaránt.

 

Phi

A csapat legismertebb tagja valószínűleg a Phi, mely termékeihez kizárólag természetes forrásból származó alapanyagokat használ fel. Rácz Marianna természetgyógyász a márka alapítója, aki személyes indíttatásból, kisfia ekcémás bőrére dolgozta ki első bőrápolóját. A krém kialakításában vegyészmérnök nagypapája nyújtotta számára a hiányzó segítséget, hogy valódi, értékes készítménnyé álljanak össze a hatóanyagok, majd ő volt az, aki hosszú ideig segítette a krémek születését, amelyekből mostanra már egész termékcsaládok érhetők el minden bőrtípusra és számos bőrproblémára. Sőt, mostanra már két almárka is megjelent: a Smart Formula plecsnis készítmények a biotechnológia legnagyszerűbb újdonságait, a 21. század csúcshatóanyagait használja fel, a BotanicOil Natural Slow Skincare pedig igazi slow cosmetic termékcsaládot kínál.

A Krémmánián a legnépszerűbb készítményük a Phi Coffee Espresso Ébresztő Szemkörnyékápoló, amelyet korábban már, mint havi kedvenc a blogon is kiemeleztünk. Shea vajas, kellemesen laza koffeines krém C-vitaminnal, rizs és szőlőmagolajjal, jellegzetes kávéillattal.  Ez utóbbi picit megosztó, valakit levett a lábáról, másoknak túl művi. Véleményeitek alapján kevés is elég belőle, akkor szépen felszívódik, puha lesz tőle a szemkörnyék bőre. Hosszabb távú használatával kapcsolatban többen írtátok, hogy valóban szebbé tette a szem körüli területet.

Drop Organics

Vegán, természetes, CF szérumokat gyártó kis magyar márka, melyet Dr. Vadászi-Bakó Eszter gyógyszerész hozott létre, aki saját maga tervezi és gyártja a termékeket. A márka célja, hogy természetes összetevőkből olyan prémium minőségű kozmetikumokat készítsen, amelyek használatával újra megtalálhatod bőröd természetes egyensúlyát.

A termékkínálat egyelőre három szérumból áll, közülük a Drop Organics #46 Restore Arcápoló Olajszérum az, amire már vélemény is érkezett a Krémmánián. Bőrpuhító, hidratáló bio szilvamag olajat, szőlőmagolajat, és bio gránátalmamag olajat tartalmaz, amely nagyon jó antioxidáns. Vegán, kőolajmentes, parabénmentes, mesterséges színezőanyag-mentes, mesterséges illatanyagmentes, mesterséges tartósítószer-mentes, állatkísérletektől mentes, szilikonmentes, pálmaolaj mentes.

Colo

A natúrkozmetikai márka még viszonylag új, érdemes róla tudni, hogy termékeit hidegen sajtolt olajokból, 100% tisztaságú virágvizekből és illóolajokból, növényi hatóanyagokból készíti. Nem tartalmaznak mesterségesen előállított kőolajszármazékokat, parabént, SLS-t, szilikont, szintetikus illatokat és olyan vegyi anyagokat mint például a DEA vagy a PEG.

A márkától a Colo Szemkörnyékápoló Érzékeny Bőrre készítmény még ugyan kevés, de elégedett véleményezéseket kapott. Testesebb krémről van szó, a visszajezések alapján mégis könnyen beszívódik a bőrbe. Főbb összetevői között szerepel az argánolaj, a shea vaj, víz helyett damaszkuszi rózsavizet tartalmaz. Pozitívuma, hogy illóolaj és alkohol nem került bele, így érzékeny bőr ápolására is alkalmas lehet.

GAL

Akik belülről és támogatni kívánják szépségüket, már valószínűleg találkoztak a GAL-al, amely egy magyar táplálékkiegészítőket, vitaminokat és alapanyagokat gyáró márka. Legfontosabbnak a természetességet és a hatásosságot tartják, termékeik kifejlesztésekor független nemzetközi kutatásokra támaszkodnak, céljuk, hogy a leghatásosabb termékeket tudják kínálni.

A GAL Kollagén Peptid nem más, mint 100% hidrolizált sertéskollagén, amelyben nincs semmi egyéb ízfokozó, színezék, édesítő. A termékben a kollagén peptidek formájában van jelen, azaz elő van emésztve, hidrolizált, emiatt a felszívódása sokkal könnyebb, mint az ételekkel elfogyasztott kollagén esetén (pl. kocsonyában, csontlevesben található) és az emésztést sem terheli. Az ígéretek szerint segíti a bőr fiatalos rugalmasságának megőrzését és az ízületek megfelelő működését, hajlékonyságát. Néhányan már írtatok róla véleményt, akik régebb óta használják, valóban észleltek változást mind a bőrük, mind pedig az izületeik állapota szempontjából. C-vitamint kiegészítésként érdemes hozzá szedni.

Tindigo

A márkát a szepsegreceptek.hu bloggere, Tajti Ildikó, vagyis Tindigo alapította. A márka, állítása szerint, a kozmetikumok fejlesztése során minden esetben független, tudományos kutatásokra támaszkodik. A kozmetikumok denaturált alkohol- és illatanyagmentesek, hogy alkalmasak lehessenek érzékeny bőrűek számára is.

Legnépszerűbb terméke a Krémmánián a Tindigo Shake & Shine Serum 15% C-vitaminnal szérum,  mely öregedésgátló, folthalványító, bőrregeneráló hatást ígér használóinak. A C-vitamin mellett E-vitamin, ferulinsav és hialuronsav tartalma is figyelemre méltó, mivel tiszta C-vitamint tartalmaz, érdemes hűtőben tárolni. Sokan véleményeztétek már, nagyon könnyű, vizes állaga van, volt, akinél segített a gyulladt, aknés bőr kezelésében, más látványos változást rendszeres használat után sem vett észre. Felbontás után 3 hónap alatt javasolt felhasználni.