Krémmánia magazin

Nem is tudjuk, mit gondoljunk az új hajgumi divatról

Megjelent a Pinterest100 2020 riport, amely száz meghatározó trendet mutat be, melyek életünk valamely területét befolyásolhatják az elkövetkező évben. Ebben akadtunk rá a megdöbbentő adatra, mely szerint a vastag hajgumik, vagyis scrunchie-k egy meglehetősen fura változata iránt 6309%-kal nőtt meg az érdeklődés, ez pedig nem jelenthet mást, mint hogy a jövő évben trenddé fog válni viselésük.

Már sejthető, jövőre milyen hajgumira kattan rá a többség. (Illusztráció: Istockphoto)

Hogy miről van szó? A műhajból készült scrunchie-król. Azokról a vastag hajgumikról, melyek különféle hajszínben kaphatók és a konty feturbózására hivatottak azáltal, hogy a szándék szerint elvegyülnek tincseink között.

Ilyen póthaj-gumikkal eddig is találkozhattunk, mondjuk a kínai áruházakban, piacokon és az aluljáról árusainál, 2020-ban azonban sanszos, hogy szintet lép és minimum fast fashion márkákhoz begyűrűzik a divatja, mi pedig csak reméljük, hogy nem csupa gagyi, gubancolódó, messziről természetellenesen fénylő változatok lesznek kaphatók.