Krémmánia magazin

8 rúzs, amit lecsókolhatnak rólunk Valentin-napon

Valentin-nap közeledtével felértékelődnek a csókálló rúzsok, de lássuk be, azt az ajakszínezőt még nem találták fel, ami egy heves csóktól makulátlanul a helyén maradna. Ellenben, ha már olyan jó nekünk, hogy extra randi elé nézünk, legalább tegyünk fel egy szuper rúzst, ami szexi, csábító, viselni is kényelmes és inkább élvezzük ki hatásának minden pillanatát. Ha pedig elmozdul, hát, majd korrigáljuk.

Összegyűjtöttünk nektek 8 rúzst, amelyek között van új és limitált, folyékony és ceruzás, és persze csupa csoda árnyalatok.

Az Yves Saint Laurent Rouge Pur Couture Valentin-napra gyűjtői kiadásban jelent meg, a kupakokat Monsieur Saint Laurent emblematikus képeslapjai inspirálták. A rúzsból négy új árnyalatot találunk a szerelem kígyóját ábrázoló csomagolásba.

A Guerlain Rouge G a márka tavaszi kollekciójában kapta ezt a gyönyörű, cseresznyevirágokkal díszített tokot, melyből egy kékes hátterű is elérhető. A színek tekintetében két árnyalatot ékesítettek virágmintával, a kollekció természetesen ez esetben is limitált darabszámú.

A Krémmánián is szuper értékeléseket begyűjtött Inglot Ajakrúzs pazarul csillogó, Swarovski kristályokkal kirakott tokot kapott, egész pontosan a More Than Red árnyalatot találjuk meg a különleges kiadásban.

Az Estée Lauder Pure Color Envy Sculpting Lipstick új árnyalatokban érhető el, gazdag telített színeket találunk a legtermészetesebb nude árnyalattól a szenvedélyes vörösig. Hialuronsav tartalmuknak köszönhetően egész nap hidratálják az ajkakat – a visszajelzések szerint is.

 

A Max Factor Colour Elixir Ajakrúzs a Krémmánián a legnépszerűbb drogériás ajakrúzsok között van. Shea vajat és avokádó olajat is tartalmaz, hogy ápolja, hidratálja ajkainkat, Ruby Tuesday árnyalat pedig egy tökéletesen alkalomhoz illő, szívdöglesztő vörös szín.

Az Artdeco High Performance Ajakrúzs selymes fénybe vonja és láthatóan dúsítja ajkainkat. Az ígéretek szerint a finom ráncok láthatóan kisimulnak, a panthenol és E-vitamin tartalma pedig hidratálja a bőrt. A rúzs az eddigi Krémmániás vélemények alapján is szuper opció lehet (nem csak) Valentin napra.

A francia desszert ihlette L’Oreal Paris Les Macarons Liquid Lipstick egy finom sütiillatú, matt finisű folyékony ajakrúzs, melyből kilenc, hosszantartó színárnyalatot találunk az üzletekben. Applikátoros fejével könnyen és precízen felvihető, alláhidratálni esetében érdemes.

A Maybelline New York SuperStay Matte Ink Crayon ajakrúzs ceruza hosszantartó, pigmentált matt színt ígér, mely már vékony rétegben is látványos, így nem nehezíti el az ajkakat. A ceruza végén praktikus hegyező is található.