Krémmánia magazin

Gyönyörűen összefoglalja ez a videó, mennyit változtak a sminktrendek pár év alatt

Az Allure figyelt fel Ashley Quiroz vlogger videójára (és milyen jól tette), melyben két, tipikus sminket készített el magának egyszerre: arca egyik oldalát a 2016-os, másikat az aktuális, 2020-as trendek szerint festette ki. A különbség óriási, a változás pedig pozitív.

Fotó: YouTube/ Ashley Quiroz

Négy éve még minden a többrétegnyi kontúrozásról, bakingről, a brutál szemsminkekről és hipervastag, természetesnek távolról sem tűnő szemöldökökről szólt, és persze a folyékony ajakrúzsokról, lehetőleg matt kivitelben. Valahogy így:

Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, a világ pedig úgy tűnik, belefáradt a sokrétegnyi smink (elvi) elkészítésébe (mert azért az látható volt, hogy a nagy átlag nem készített Insta sminkeket, hatásuk azonban tagadhatatlanul érzékelhető volt). 2020-ra tehát megváltoztak a dolgok és ahelyett, hogy (durván) elfednénk bőrünket, inkább az a trend, ha kiemeljük annak ragyogását, szépségét. Rúzsokból ismét a fényes a menő, a szemsminkek természetesebbek lettek és hernyót sem kell festeni szemünk fölé.

Hozzátennénk, Ashley még így is parádés sminket épít fel magának, Insta smink kategóriában azonban már határozottan visszafogottabb eszközökkel. A trendek pedig valóban erre haladnak: a szép smink a szép bőrnél kezdődik, a smink funkciója pedig, hogy kiemelje, fokozza, lehetőleg művi eredmény nélkül. Hogy kinek mit jelent ez a tétel? Nos, azt meglátjuk majd az utcán.