Krémmánia magazin

BB krém legek a Krémmániáról

Ahogy melegszik az idő, úgy vágyunk rá egyre inkább, hogy a lehető legkevesebb, legkönnyebb sminket viseljük, persze úgy, hogy annak előnyei azért ne sérüljenek. Érthető, hogy a BB krémek ilyenkor nagyobb figyelmet kapnak, hiszen egy lépésben tudhatjuk le a hidratálást és a könnyed alapozást, sőt, ha jól választunk, még a megfelelő fényvédelemről is gondoskodni fog a készítmény.

Körülnéztünk, milyen újdonságok, ma is kapható, nagy KM-kedvencek és felfedezésre méltó alternatívák találhatók a Krémmánián. Közülük mutatunk be öt BB krémet, reméljük, találtok köztük kedvetekre valót.

BB krémek a Krémmániáról: újdonságok, régi kedvencek és felfedezésre váró készítmények.

KM-kedvenc: A legtöbb véleménnyel büszkéledhető, aktuálisan is kapható BB krém, a Garnier BB Krém Olajmentes, amelyet már csaknem ezren értékeltetek, ami óriási szám. A kombinált és zsíros bőrre ajánlott készítmény, aminek fedésével sokan elégedettek vagytok. Szépen eloszlatható, viszonylag kevés is elég belőle, megfelelőnek tartjátok az elérhető színeket is, de volt, akinél így is pár óra után szükség volt egy kis mattításra. Értékelése 3,83.

Legjobbra ítélt luxuskategóriás: A Shisheido Perfect Hydrating BB Cream egy olajmentes készítmény, mely az ígéretek szerint minimalizálja a pórusok láthatóságát. Egészen sok vélemény olvasható már róla KM-en, kiemeltétek, hogy jól hidratál, megfelelő az állaga és szép, természetes fényt ad a bőrnek. A fedése BB krémnek megfelelő, nagyobb bőrhibákra korrektor kellhet, ellenben SPF30-as fényvédelemmel bír, ami városi, hétköznapi használatra megfelelő.

Legzöldebb: A ZAO BB krém a francia bio sminkmárka egyik Krémmániás újdonsága, a három árnyalatban kapható krém támogatja a fényvédelmet is (SPF15-ös értékkel bír), bár mellé azért érdemes még külön fényvédőt is használni. Organikus BB krémként jelöli magát, visszajelzés még nem érkezett róla, de állítólag könnyű textúrájú, szépen hidratáló készítmény, mely természetes, enyhe fedést is biztosít.

Legújabb: Az Erborian BB Stick a márka Krémmánián is legnépszerűbb ginzenges BB krémjének ceruzás változata, mellyel az ígéretek szerint kellő fedést kaphatnak a kisebb bőrhibák is, miközben javítja a bőr textúráját, kisimítja a bőregyenetlenségeket és megfelelően hidratál is. Használható korrektorként, szemhéjalapként, vagy a teljes arcra is.

Magyar kedvenc: A Magister Products BB Kollagén Krém SPF10, mint nevében is olvasható, enyhe fényvédelemmel bíró arcápoló, mely egészen jó, 4,26-os értékelésű jelenleg a Krémmánián. A vélemények alapján szép fedést nyújt az arcnak és pici fényt is ad. Könnyű érzés viselni és azt írtátok, a pórusokat is szépen elfedi.