Krémmánia magazin

Leállítja a Johnson & Johnson a talkumalapú hintőporainak forgalmazását

A Johnson & Johnson úgy döntött, világszinten beszünteti talkumalapú hintőporainak értékesítését, és termékeket a kukoricakeményítő-alapú változattal fogják helyettesíteni minden piacon.

Fotó: Getty Images

A döntést annak hatásaként hozták meg, hogy az elmúlt években több ezer nő perelte be a céget, megvádolva, hogy talkumtartalmú hintőporai azbeszttel szennyezettek voltak, használatuk pedig összefüggésbe hozható rákos megbetegedéseik kialakulásával.

Bár a Johnson & Johnson továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy az általuk felhasznált összetevők nem rákkeltők, a hintőporok körül kirobbant botrány és az azt követő óriási keresletcsökkenésnek köszönhetően Amerikában és Kanadában már két éve nem forgalmazzák a talkumos hintőporokat.

„Szilárdan kiállunk az orvosszakértők több évtizedes független tudományos elemzései mellett, amelyek megerősítik, hogy a talkumalapú Johnson’s babahintőpor biztonságos, nem tartalmaz azbesztet és nem okoz rákot.” – olvasható a cég nyilatkozatában.

A Johnson & Johnson babahintőporokat 1894 óta értékesítették, a talkumalapú változatokat a 2023-as év folyamán vezetik ki mindenhol a forgalomból, így Magyarországon is.