Krémmánia magazin

Tavaszi újdonságözön a M.A.C-től

Lassan már nincs hét, hogy ne rukkolnának elő valami friss kollekcióval az új évszak köszöntésére, ezért most csokorba szedtük nektek az elmúlt napok termését. Ajkaink mellett a szemöldökünket is célba vették, valamint pofikánk számára is előhozakodtak a M.A.C-nél egy új alapozó és púder vonallal, de bekerült a szortimentbe egy szemhéjtus is.

Pro Longwear Long-Last Lips

A folyékony rúzs a márka Pro Longwear Lip Colour termékének egy továbbfejlesztése, amely talán nem is baj, hogy megtörtént, hiszen nálunk sem aratott olyan nagy sikereket az előd, mint más M.A.C-es kozmetikumok.

Az új tartós rúzst az ígéretek szerint kényelmes lesz viselni, nem szárítja cserepessé ajkainkat – reméljük, hiszen erre volt a legtöbb panasz-, miközben nem lesz az a hamburger (és csók sem), ami lerobbantja szánkról a színt. 15 különböző árnyalatból lehet majd választani, amelyek között lesznek régi kedvencek és néhány újdonság is. A felvitel esetén a kétlépéses módszert megtartották, amely szerint először a színt, majd utána nagyjából két perc elteltével az átlátszó, fényes fedőréteget kell az ajkakra kenni.

Április 24-től lehet online megvásárolni, májustól pedig az üzletek polcaira is felkerülnek. Ára a Lip Colour-hoz hasonlóan fog alakulni, az jelenleg 7800 Ft-ba kerül.

MAC Pro Longwear Long-Last Lips1 MAC Pro Longwear Long-Last Lips32 MAC Pro Longwear Long-Last Lips23 MAC Pro Longwear Long-Last Lips1
< >

 

MAC Great Brows Collection

Komplett színező arzenál lesz elérhető a szemöldökök formázására is, árnyaló púderekkel, formázó ceruzával és az egészet kiegészíthetjük egy új szemhéjtussal is. Az amerikai oldalon már fenn vannak ezek az újdonságok, így remélhetőleg hamarosan hozzánk is megérkeznek.

A tükörrel és két kicsi formázó ecsettel is felszerelt Great Brows szett két matt, természetes árnyalatú púdert és egy világos, krémes állagú highlightert tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy a szemöldök színezésén felül annak környékét is megfelelően ki tudjuk emelni. Ára 8500Ft körül lesz és hat különböző változatból választhatunk.

mad-brow-collection1MAC-Great-Brows-Lingering-and-Spike3MAC-Great-Brows-Taupe-and-Tepered2MAC-Great-Brows-Cork-and-Fling1
< >
Lingering és Spike

A Brow Sculpt egy szemöldökformázó, visszatekerhető, vékony lapos fejű ceruza, amivel a kialakításnak köszönhetően nem csak a szemöldök átsatírozását, kitöltését tudjuk megoldani, de a vékony hegyes csúccsal az ívet is pontosan meghúzhatjuk vele. A másik végén lévő kis kefével pedig a szokásos módon formázhatjuk szemöldökeinket. Nyolc különböző árnyalatból lehet választani, ára 6000-6500 Ft körül várható.

MAC-Brow-Sculpt

A Brushstroke Liner szemhéjtus kétféle színben kapható, a fekete mellett egy középbarna árnyalat is megvásárolható. Precíz vékony ívet és vastagabb vonalat egyaránt húzhatunk vele, köszönhetően az ecsetes fej kialakításának. A szín tartós és nem maszatolódik el órákkal később sem.

MAC-Brushstroke-Liner

Next To Nothing Collection Spring Summer 2017

Áprilisban fog debütálni az alapozót és púdert tartalmazó kollekció, ami két terméket fog tartalmazni, a  Next To Nothing Face Colour alapozót és a Next To Nothing Pressed Powder púdert, mindegyik esetében 9-9 árnyalatot felvonultatva.

A Next To Nothing Face Colour folyékony alapozó könnyű textúrája ellenére az ígéretek szerint tökéletes fedést nyújt, amit nem kísér semmilyen kényelmetlen, “nehéz” érzés az arcbőrön. Egyfajta hibrid terméknek szánják, amelyben hidratáló összetevők, a primerekre jellemző bőrkiegyenlítő és az alapozók színt és fedést nyújtó funkciói is megtalálhatóak. Mivel színezett termékről van szó, használható önmagában, de akár alapozó alá is feltehető. Az ilyen 3:1-ben cuccok esetén ugyan mindig félő, hogy a nagy igyekezetben, hogy “mindenre jó” készítményt gyártsanak, éppen a valódi hatékonyság sérül, azért kíváncsian várjuk, mik lesznek vele a tapasztalatok.

A Next To Nothing Pressed Powder esetén egy kompakt púderről beszélhetünk, ami lágy textúrát és mattító hatást ígér az utált maszkszerű érzet nélkül. Az alapozó ára 10000Ft, míg a púderé 9000Ft magasságában lesz.

nextonothing1facecolour2
< >

We've all heard about the new Next to Nothing Face Color but there's More! There's also a Next to Nothing Face Powder! From reading @nettart post I'm thinking the liquid is not a full coverage foundation. It almost sounds like a blurring primer or something for a sheer natural look. Read her description below. ⬇⬇⬇⬇⬇ ▪ ▪ ▪ ▪ ▪ ▪ ▪ When less is more this season opt for luminosity and dimension with the new @maccosmetics #NextToNothing Face Color and Powder. The liquid can be used under foundation to prep the skin and create dewy and refreshed skin. With low pigment load and high optic components, this liquid has a gorgeous cushiony balmy texture. The water infused powder fuses into the skin like pure magic. ☄ / 🌟Launching April 2017. @nettart lives outside the US, this date might not be the same for the US. #newpretties #MacNextToNothingFaceColor #MacFoudation #iheartmac #nexttonothing #ss17

A post shared by butterfly🦋🦋☤♍ (@butterfly0901) on

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés