Krémmánia magazin

Az arckrém, amit Diana hercegnő ihletett még ma is kapható

Meglepő módon nem egy luxusmárka termékéről van szó – bár az ára alapján akár oda is sorolhatnánk. Mark Constantine-nak, a Lush társalapítójának annak idején volt szerencséje találkoznia Diana hercegnővel, a különleges alkalom pedig a LUSH Gorgeous arckrém megalkotásához vezetett.

A történet szerint a találkozón a hercegnő megmutatta az arckrémet, amit használt, annak formulája pedig annyira megtetszett Constantine-nak, hogy létrehozta márkája saját változatát, amit jelenleg is megtalálhatunk a kínálatban. A Krémmánián egyébként nem szerepel a csúcs krémek között, jelenleg 4-es értékelésen áll, bár való igaz, kevés számú visszajelzés jött róla, amely köszönhető lehet annak is, hogy a 45 grammos kiszerelés ára csaknem 20000 forint.

Nagyon könnyed állagú, gyorsan felszívódó hidratáló krémről van szó, összetevői között megtalálható hidegen sajtolt olívaolaj, organikus avokádó olaj, ligetszépe olaj, búzacsíra olaj és szőlőmag olaj is, amik mind antioxidánsak és fiatalító hatásúak. Az olajok mellett friss gyümölcsleveket is tartalmaz, melyek vitaminokban, ásványi sókban és enzimekben gazdagok, ezáltal javítják a bőr állagát. Apró szépséghibája, hogy tartalmaz illatanyagokat, az INCI végén pedig a tartósítószerként használt parabén, a Propylparaben is megtalálható.

Mentés

Mentés