Krémmánia magazin

5 sampon hajhullásra, amik segíthetnek

Számos oka lehet a hajhullásnak, többek között testünkben lévő kisebb gyulladás, fogászati problémák vagy a pajzsmirigy rendellenes működése is állhat a háttérben és persze a szoptató kismamáknak is meggyűlhet a bajuk vele.

Épp ezért, ha egy ideje már nem a kutyaszőr miatt bosszankodunk, hanem saját hajunkat szedegetjük a lakás minden pontjáról, érdemes komolyabban is foglalkozni a dologgal. Ennek első lépése lehet (persze amellett, hogy átgondoljuk, történt-e bármi egyéb egészségügyi változás és megfontoljuk, érdemes lenne-e célzott vérvizsgálatot elvégeztetnünk), hogy samponból egy direkt hajhullásra kifejlesztett típust szerzünk be.

Ebben nyújtunk most segítséget azzal, hogy átnéztük a Krémmánián véleményezett hajhullás elleni samponokat és kiválogattuk belőlük azt az ötöt, amelyek a legjobb értékelést kapták (legalább átlag 4-est) és amikre már használható mennyiségű vélemény érkezett.

Alpecin C1 Koffeines Sampon

A legtöbbet véleményezett hajhullás elleni sampon, 330 felett jár az értékelések száma, a 4,05-ös pontozása így egészen jónak mondható. Nem csodaszer, a 330 emberből volt, akinél nem használt, volt akinek szárította a fejbőrét, de a többség mégiscsak arról számolt be, hogy férfias illat ide vagy oda, nőni kezdtek a babahajak és a hajhullás mértéke is csökkent. Bármelyik drogériában beszerezhetjük, bár egy flakon ára 2000 forint körül van, kevés is elég belőle. Jól habzik, a hatás érdekében pedig érdemes kis ideig rajta hagyni hajunkon. Valamilyen tápláló balzsamot jó, ha használunk mellé a szárító hatás miatt, ha pedig még nagyobb arzenált be akarunk vetni, nézzünk szét a márka hajszesz kínálatában is.

L’Oreal Density Advanced Sampon

A L’Oreal kínálatában találhatjuk meg a nagyon jóra, 4,62-es értékelt sampont, aminek ugyan ára elsőre talán borsosnak tűnik (3500 forint körül mozog), mindez fél literes kiszerelésre vonatkozik, szóval nagyon-nagyon sokáig elég belőle egy flakon. A visszajelzések szinte kivétel nélkül pozitívak, mindenki látványosan dúsabb hajkoronáról, babahajak sokaságáról számolt be és sokan írták, hogy a hajhullás mértékét is csökkentette. A hajat ez is száríthatja, így érdemes balzsammal vagy pakolással együtt használni.

Farmasi Botanics Hajerősítő Sampon Gyenge és Finom Szálú Hajra Zsályával

Hasonlóan magas, 4,54-es értékelésű a Farmasi egyik samponja, ami árban is határozottan a pénztárcabarát kategóriába tartozik. Hatását a hajgyökereknél fejti ki, azokat erősíti, valamint elősegíti a hajnövekedést, hatékonyságát Panthenol és orvosi zsálya kivonatának köszönheti, mely többek között gyulladáscsökkentő hatású, de több hajkondicionáló, hidratáló összetevőt is tartalmaz. A visszajelzések alapján valóban erősíti a hajat, többen voltak, akik úgy tapasztalták, gyorsabban is nőtt és babahajak is szép számmal megjelentek neki köszönhetően, ami mellett segített a hajhullás mértékét is csökkenteni.

Yves Rocher Hajhullás Elleni Sampon

71 vélemény után 4,18-on áll az Yves Rocher célzott készítménye, amire egészen csapongó visszajelzések érkeztek. Sokan odáig vannak szuper hatásától, hogy megállította a hajhullásukat, mások viszont semmi változást nem tapasztaltak és volt akinél itt is fellépett a szárító hatás. Hozzátennénk (és nem csak erre a samponra vonatkozóan), egy hajtisztító készítmény sem tud hormonális vagy más, komolyabb okokból eredő hajhullást megállítani, így ha már végigmentetek ezen vagy másik ötös listán és semmi változás, mindenképp érdemes az orvosi kivizsgálás útjára lépni.

Helia-D Regenero Koffein Sampon

A koffein mellett 26 különböző gyógynövény kivonatával tuningolták fel a Hélia-D samponját, ami visszajelzések alapján egészen jól teljesít, jelenleg 4,05-ös értékelésen áll. Illata kapott némi kritikát, a gyógynövényes téma inkább férfiasra sikerült, de azt hiszem ennél lényegesebb, hogy mit tud a kicsike. Nos, a szárító hatás esetében is fenn áll, a balzsamot, pakolást vagy egyéb ápolót tartsuk a kezünk ügyébe, cserébe azonban itt is sokan számoltak be megugrott számú babahajról, gyorsabb hajnövekedésről, erősödésről és a hajhullás csökkenéséről vagy megszűnéséről. Ára elfogadható, közepesen jól habzik és kevés is elegendő belőle, így kiadósnak mondható.