Krémmánia magazin

Krémmánia kedvenc samponok festett hajra

Igénybe vett, vegykezelt, világosított, melírozott – számos jelzővel illethetjük hajunkat, ha festetjük, amelyek közös nevezője, hogy érdemes kiemelten is gondoskodni ápolásáról. Ennek alapja, hogy megfelelő sampont válasszunk, ami nem csak megfelelően tisztít, de erősíti a hajszálakat és védi a színt is.

Mutatjuk, melyek a drogériás kínálat kedvencei és melyek azok a professzionális termékek a témában, melyekkel érdemes egy próbát tennetek.

Fotó: Istockphoto

Drogériás kedvencek

Elséve Színvédő Sampon

A festett hajra szánt samponok közül eddig a legtöbb vélemény az Elséve Színvédő Samponjára érkezett. A piros flakonos samponról olyanokat írtatok, hogy megfelelő a tisztító hatása, jól habzik, a balzsamával együtt pedig szép puhává, simává teszi a hajat. Fő céljával, a színvédelemmel kapcsolatban megoszlottak a vélemények, gyakorlatilag 1 csillagtól 5 csillagig kapott már mindent. Mégis, 148 vélemény után is 3,98-on áll, így ha nem szánsz súlyos ezreket samponra és ez idáig őt még nem próbáltad, érdemes lehet letesztelni képességeit.

Balea Farbglanz Shampoo Granatapfel & Gojibeere

Kevés drogériás sampon verekedte be magát a 4-es feletti ligába, de a Balea filléres samponjának, a Balea Farbglanz Shampoo Granatapfel & Gojibeere, vagyis az antioxidáns hatású gránátalma és gojibogyó kivonatot is tartalmazó készítményének sikerült (4,12). Pozitívuma, hogy nincs benne szilikon, SLS-mentes, a vélemények alapján pedig isteni az illata, jól habzik, szépen tisztít, arra azonban volt panasz, hogy zsírosította a hajat, így elsősorban száraz hajúaknak lehet megfelelő. Színvédő tulajdonsága legendás, sajnos azonban csak azért, mert konkrét tapasztalatot ezzel kapcsolatban nem nagyon írtatok róla.

Schauma Színvédő Sampon

A harmadik drogériás kedvenc a Schauma Színvédő Sampon, amely jelenleg 4,21-en áll az értékeléseitek alapján. Szilikon csak az INCI 15. helyén bukkan fel és ebbe sem tettek SLS-t, ellenben került bele hidratáló és hajkondicionáló hidrolizált keratin valamint sárgabarackmag olaj, mely zsírsavakban gazdag és gyulladáscsökkentő hatást is tulajdonítanak neki. A tapasztalatok alapján a haj szép fényes és puha lesz tőle, ráadásul esetében még a színvédő hatást is dicsértétek.

Professzionális samponok

Joico Color Endure Színrögzítő, Hamvasító Sampon

A Joico Color Endure Színrögzítő, Hamvasító Sampont elsősorban a (festett) szőke és ősz hajúaknak tervezték, hogy a hajszín ne sárguljon be, fényét azonban megtartsa, miközben ápolja és tisztítsa is azt. Az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jól teszi a dolgát, 4,8-as értékelésen áll – tesója, a vörös és barna árnyalatokra való is hasonlóan parádés. Véleményeitek alapján nem színezte lilára a hajszálakat, valóban szépen hamvasított és szárító hatása sincs.

L’Oreal Professionnel Serie Expert Vitamino Color Sampon

4,27-es értékelésű a L’Oreal Professionnel Serie Expert Vitamino Color Sampon, mely véleményeitek alapján finom illatú, kiadós sampon, amiből nagyon kevés is elegendő, továbbá fényessé, puhává teszi a festett haja. Érdemes balzsamjával együtt használni, nélküle volt, akinek szárította a haját. Színvédő hatékonyságát is sokan dicsértétek.

Tigi Bed Head Colour Goddess Színvédő Sampon Barna és Vörös Hajra

A Tigi Bed Head Colour Goddess Színvédő Sampon Barna és Vörös Hajra, mint nevében is elárulja, a sötét árnyalatok kedvelői körében lehet kedvenc termék. Jelenleg 4,33-as értékelésen áll, jól habzik és persze remekül tisztít, ami pedig fontos, a tapasztalatok alapján valóban védi a festett hajszínt, fényesebb, puhább lesz tőle a frizura, továbbá nem zsírosít.