Krémmánia magazin

Podcastsorozatot indított a L’Oreal

A Mert Ön megérdemli szlogen 50 éves évfordulója alkalomából a L’Oreal magyar nyelvű podcast sorozatot indított, melyben olyan inspiráló nőket mutatnak be, akik megküzdöttek a boldogságukért, megérdemlik, hogy ma kiegyensúlyozott, boldog életet éljenek.

A Mert megérdemlem podcast műsorvezetője László Krisztina, akinek első vendége Varga Judit jógaoktató volt, aki sokáig producerként dolgozott a filmes világban, nemzetközi produkciók egyik legmegbízhatóbb munkatársa volt. Jógával próbálta ellensúlyozni a sok stresszt, amit a munkája okozott neki, majd mikor úgy érezte, ez nem elég, váltott. Férjével régóta vágytak babára, belevágtak a lombik programba is, rengeteg fájdalom és két vetélés lett az eredménye. Hat évvel ezelőtt döntötték úgy, hogy az örökbefogadást választják. Csecsemőt szerettek volna örökbe fogadni, így évekig vártak a babára. Már éppen elkezdtek lemondani róla, mert életkoruk miatt kikerültek volna az örökbefogadási programból, amikor végre egy péntek délutánon megcsörrent a telefon. A teljes beszélgetést itt hallgathatod meg:

A podcastsorozat második adásának vendége Kovács Katalin volt, aki 24 évesen költözött ki belga férjéhez Brüsszelbe és azóta ott él, az Európai Bizottságban dolgozik. Három felnőtt gyereke van, az elmúlt 30 évben igazi tyúkanyóként terelgette őket, a felelősségteljes munkája mellett békés otthont teremtve számukra. Minden egyes terhessége újabb kilókat pakolt rá, az anyaság fokozatosan háttérbe szorította a nőiségét. Más küzdelmeket kellett megvívnia, amelyek felemésztették az energiáit. Az évek során felszedett 30 kiló történetében a munka, a család és a terhességek mellett ott van egy halva született kisbaba, egy nyirokrák, a hónapokig tartó kemoterápiás kezelés és sok-sok fájdalom. Éveken keresztül mindent megpróbált, hogy megszabaduljon a kilóktól, úgyhogy drasztikus, külső segítséghez fordult, hogy visszanyerje elfelejtett nőiességét: eltávolították a fél gyomrát. A vele folytatott tbeszélgetést itt hallgathatod meg: