Krémmánia magazin

Tőle nem vártuk volna – Brad Pitt szépségmárkát indított

„A kozmetikum az új tequila.” – állapították meg frappánsan többen is az Instagramon, miután kiderült, Brad Pitt is beállt a hollywoodi celebek sorába, akik saját bőrápolási márkát indítanak. Úgy tűnik, hiába Ő BRAD PITT, a rajongók ezúttal nincsenek elragadtatva, hiába mosolyog sármosan rájuk a színész.

Brad Pitt (Fotó: Profimedia)

Egy exkluzív Vogue interjú keretében jelentette be Brad Pitt, hogy a dél-franciaországi Château Miraval birtokán termesztett szőlő kivonatának antioxidáns hatásán alapuló kozmetikai márkát indított üzlettársával Le Domaine néven. Pikantériája a dolognak, hogy a birtokot közösen vették még Angelina Jolie-val, és a hírek szerint jelenleg is véres csatározások folynak a tulajdonjogokért, mely addig is igyekszik prémium kategóriás borokat kínálni, és immár arckrémeket is a nagyérdeműnek.

Brad Pitt Le Domaine to kozmetikai márkájának arckréme (Fotó: Profimedia)

Az interjúból kiderült, Brad Pitt nem lesz reklámarca a márkának, inkább csak egy hangos csendestárs, akit most megfuttattak a médiában, de később nem vállal promóciós szerepléseket, ami érthető, hisz a Vogue számára is kifejtette, sohasem kerített nagy feneket az arcápolásnak.

Kérdezhetnénk persze, miért száll be egy kozmetikai márkába, amikor egyértelműen semmi affinitása a témához, és végsősoron a világ sem ezt várja Brad Pittől, hacsak nem a puszta üzleti érzék, mely azt súghatja, bombasiker lesz a 2-300 dolláros krémekből álló luxusmárka. Mint elmondta, az élet hozta így, miként azt sem gondolta, hogy valaha szőlőbirtoka lett, az sem volt tervben, hogy kozmetikai márkát indít. Ám a kutatások eredményei és az elkészült kozmetikumok hatása meggyőzte, van értelme próbát tenniük vele a szépségiparban.

A kozmetikumok tehát a birtokon termő szőlő antioxidáns hatására épülnek, állítólag 15 éve folytak vizsgálatok, hogy kiderítsék, a különböző fajták közül melyeknek a legjobb a bőrre gyakorolt antioxidáns hatása. A kutatásokban Pierre-Louis Teissedre, a Bordeaux-i Egyetem professzora volt segítségükre, a vizsgálatok eredménye pedig a GSM10 és ProGR3 névre keresztelt hatóanyagok kombinációja lett. A GSM10 a birtokon termő, vörösbort adó grenache szőlőfajta magjának és a Syrah és mourvèdre szőlők magjának és héjának a kivonatából előállított összetevő, mely az oxidatív stressz bőrre gyakorolt negatív hatásai ellen tesz, ami minden arcápolójuk alapját képezi.

le domaine4le domaine3le domaine2le domaine1
< >

A termékek vegánok, 96%-ban természetes összetevőkből állnak, utántölthető csomagolásuk pedig fa kupakot kapott, az üvegek alapanyagát pedig régi boros üvegek szolgáltatták.