Krémmánia magazin

TOP10 ajakápoló a fagyos hónapokra

A kicserepesedett száj nem túl vonzó, ráadásul a rúzs is csúnyán mutat rajta, ezért ha még nem szerelkeztetek fel egy jófajta ajakápolóval, itt az ideje megtennetek azt! Miután túl vagytok a tökéletes kézkrém kiválasztásán, gondoltuk segítségetekre leszünk ezen a téren is, hiszen ajakápolóból is találhatunk szép számmal az üzletek polcain, kérdés, melyik éri meg az árát.

ajakapolok

Szerencsére a KM olvasói közül szép számmal vannak, akik írtak már véleményt a kapható termékekről, van olyan, amihez 648-an is hozzászóltak! Ez pedig nem kevés, épp ezért úgy gondoljuk, ennyi, és hasonlóan nagy számú értékelések alapján már megalapozott eredmények születhetnek. Bemutatjuk hát a top10-et, vagyis azt a tíz ajakápolót, amik a visszajelzések alapján jelenleg a legjobbnak bizonyulnak.

10.

bebe Young Care Zartrosé Ajakápoló

bebe-zartrose-ajakapolo-300-300

Több bebe termék is 4,3 körüli értékeléssel szerepel a listánkban, közülük is sokak kedvence a rózsaszín dobozos változat. Illatát, enyhe rózsás színét egyaránt dicséret érdemli, ráadásul a pénztárcabarát kategóriába is tartozik. Az elmondások alapján jól hidratál, bár többen is negatívumként írták az állagát, amit kicsit keménynek tartottak.

9.

Carmex Original Stift SPF15

carmex-original-stift-300-300

Abszolút piros pontot érdemel, hogy SPF15-ös fényvédő hatással bír, ráadásul a herpesz megelőzésében, gyógyításában is segítségünkre lehet. Nagyon jól hidratál, ezért nem kell sűrűn újrakenni, rúzs alá is megfelelő állagú. Mentolos íze megosztotta a véleményezők csapatát, mint ahogyan a felkenés utáni bizsergető érzés is amit kivált – valaki imádta, valakit épp ez zavart a legjobban. Tégelyes változata is kapható, ráadásul az is toplistás lett! Átlagos pontszáma: 4,36.

8.

Labello Lip Butter Vanilla&Macadamia

labello-lip-butter-vanilla-macadamias-300-300

Az értékelések alapján ő a legjobb Labello, másik legalábbis nem jutott fel a top10-be. A 4,38-ra értékelt tégelyes változat sheavajat és természetes mandulaolajat tartalmaz, ami jól hidratál, finom vanília és macadámia illatkeverékét sem Parfümös összetevőknek köszönheti, így az INCI-je egészen szépre sikerült. Azok közül is a legtöbben pozitívan írtak róla, akik nem szeretik a Labello termékeket állítólagos szárító hatásuk miatt. Negatívumként a kiszerelését említették meg többen, a stiftes változat jóval higiénikusabb.

7.

FLP Aloe Lips with Jojoba

flp-aloe-lips-with-jojoba-300-300

4,38-as átlagos értékelésű az FLP ajakápolója, amit sokan nem csak a szájukra, hanem kipirosodott orrukra, kezükre, a téli hidegben kisebesedett körömágyukra, sőt még könyökükre is használnak – amolyan univerzális krémként. Ehhez ugyan nem olcsó, ár-érték arányát pedig rontja, hogy tartósítószerként használt parabént, Propylparabent is tartalmaz, igaz ez az INCI legvégén szerepel csak. Összetevői között az aloe vera, jojoba és méhviasz is megtalálható.

6.

Alverde Körömvirág Ajakápoló

alverde-koromvirag-ajakapolo-300-300

Biogazdálkodásból származó jojoba olajat és a körömvirág kivonatot tartalmaz, illatanyagi is természetes illóolajokból származnak az alverde ajakápolójának. A 4,39-es értékelésű készítmény kedvező ára miatt is közkedvelt, jól hidratál, a kicserepesedett ajkakat is rendbe hozza. Este felkenve reggelre pihe-puha ajkakat varázsol. Illata sokaknak nem tetszett, illetve páran ragacsosnak érezték a szájukat tőle.

5.

Primus Natúr Ajakír

primus-natur-ajakir9-300-300

Összetevői mondhatni tökéletesek, csupa zöld pontos INCI, többek között kakaóvajjal, méhviasszal és jojoba olajjal. Színtelen, szagtalan, ára pedig nagyon kedvező. Hidratáló hatását, állagát is sokan dicsérik, de ez sem csodaszer: volt akinek ragacsos volt a szája tőle, érezhető és zavaró réteggel, másnak pedig ez sem segített jobban kiszáradt ajkain, mint más készítmény.

4.

Blistex Ajaknyugtató Krém / Lip Relief Cream

blistex-ajaknyugtato-krem-lip-relief-cream-300-300

4,45-ös értékeléssel majdnem dobogós a Blistex terméke, ami SPF10 fényvédőt is tartalmaz és leírása alapján herpeszre is használható. A kiszerelését többen kritizálták, meleg helyen fel tud annyira “olvadni”, hogy nehezen lehessen visszazárni anélkül, hogy egy kevés túlfolyjon belőle. Nagyon kevés is elég belőle, hűsítő érzete sokaknál bejött – másoknál már nem annyira. Állaga krémesebb, mint a stiftes kiszerelésűeké, ami szintén többeknek nem tetszett.

3.

Isana Intensiv Ajakápoló

isana-intensiv-ajakapolo-uj-300-300

SPF12-es fényvédelemmel bíró, ásványi- és szilikonolaj mentes készítmény, ami nem tartalmaz tartósítőszert és színezőanyagot. Zsíros állagú, sokáig fenn marad és jól hidratál. Többeknél legyőzte a jóval drágább versenytársakat is, bár az illata nem győzött meg mindenkit. 4,53-as értékelésű budget termék, ami megéri az árát.

2.

Carmex Classic Tégelyes Ajakápoló

carmex-classic-tegelyes-ajakapolo1-300-300

4,56-os értékelésével ezüstérmes lett a Carmex tégelyes kiszerelésű ajakápolója, ami aktív menthol tartalmának köszönhetően szintén hűsítő hatású. Remekül hidratál, a kicserepesedett ajkak jóbarátja, ami utólag sem szárít. Kiszerelésére kapta a legtöbb kritikát, többen inkább csak otthon használják és a stiftes változat a táskalakó belőle.

1.

Alterra Kamillás Ajakápoló

alterra-ajakapolo-300-300

Remek termék, remek áron – így lehet talán legrövidebben összefoglalni az Alterra ajakápolójára érkezett véleményeket. Nincs fura íze, rúzs alá is feltehető, gyorsan rendbe hozza a kiszáradt ajkakat. 4,59-es értékelésű, egészen szép INCI-vel rendelkező termék.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés