Lement az első hétvége a Coachellán, ami azt jelenti, hivatalosan is kezdetét vette a fesztiválszezon. Bár még borzasztó távolinak tűnik, hogy mi magunk is összekészítsük a partimotyónkat, eljött az ideje, hogy ráhangolódjunk a tényre, pár hét, és teljes harci díszben bulizhatunk kedvenc fesztiválunkon.
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/coachella-2019-smink-frizura-trendek-1024x576.jpg)
A fesztiválbarát outfit szerves része a frizura és smink, érdemes hát egy pillantást vetni rá, mik az idei trendek e téren – amellett, hogy egyetértünk az elvvel, miszerint egy fesztivál a partizásról, lazulásról szól, vagyis mindenki készítsen magának olyan sminket és hajat ami tetszik és ne feszengjen azon, hogy az aktuáltrendek mit diktálnak. Divatosnak lenni azonban nem bűn, jelenleg pedig a szó ezt takarja:
A napszemüveg az új smink
Örömmel láttuk, hogy idén megcsappant a csillámban hempergő lányok száma, épp csak páran vélték úgy, hogy a csillámcici menő és a strasszmatricákat sem tolták túl. Helyettük a sminkek terén “csupán” annyi volt a lényeg, hogy stílusban, színben menjen a kiválasztott szereléshez, a drámaiságot alaphangon nem követelte meg semmi.
Ennek szerepét ugyanis átvették a napszemüvegek, amik idén minden létező geometriai formát felvehetnek a rombusztól a fordított trapézig, de az is jó, ha színesek, sötétben világítanak, túl nagyok vagy épp túl kicsit. Fő, hogy semmiképp se legyenek hétköznapiak, ilyetén pedig könnyedén elviszik a showt, már ami a sminket illeti.
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1136928386-1024x683.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1137221078-e1555312421556-962x1024.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-11427536031-e1555312353368-1024x991.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-11425886771-e1555312367234-975x1024.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142754166-e1555312389121-1015x1024.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142667480-1024x683.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142588795-e1555312404181-1024x1024.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142723386-683x1024.jpg)
Loboncok és színek
A frizurák tekintetében a hosszú hajúak határozottan előnyben lesznek, egy kibontott, lazán leomló lobonc ugyanis már önmagában partiképes hajviseletnek számít. Az enyhe hullámokért plusz pont jár, a legmenőbb pedig idén is az, ha valamilyen pasztellszínre festjük be hajunkat – mondjuk rózsaszínre vagy lilára, ezek most nagyon mentek a Coachella Fesztiválon is.
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-11427539381-e1555314394238-1024x1008.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-11425890331-1024x682.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142576812-e1555314743626-980x1024.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142667674-e1555314441523-1001x1024.jpg)
A hajformázás szempontjából tehát érdemes a természetes(nek tűnő) stílusnál maradni, ha kiengedve nem akarjuk viselni hajunkat, készítsünk fonatokat vagy laza kontyokat, esetleg tűzzük el csatokkal a tincseket.
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142677661-e1555314611348-1024x1016.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142596407-e1555314658459-1024x1008.jpg)
A virágos fejdíszek idén is feltűntek, bár úgy tűnik, a kalapok népszerűbb kiegészítőnek számítanak, sőt, jó páran szorongattak cuki kis napernyőket is, bár azt elképzelni sem tudjuk, hová teszik, ha kezdődik a koncert. De mindegy is, a fotókon jól mutat…
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142385349-e1555314763966-913x1024.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-1142385300-1024x745.jpg)
![](http://magazin.kremmania.hu/uploads/2019/04/GettyImages-11425889231-683x1024.jpg)