Krémmánia magazin

Megszűnik a Hylamide, és még néhány másik Deciem márka

9. születésnapja alkalmából a Deciem racionalizálásba kezdett, így négy márkáját is kivezeti a piacról. A döntés a Hylamide mellett a HIF, az Abnormaly és a The Chemistry Brand márkákat érinti.

hylamide megszűnik
Négy márkáját is megszünteti a Deciem.

A változtatásokról jó egy évvel azután döntöttek, hogy a Deciem az Estée Lauder Csoport tulajdonába került, mint írták, a hír nem áprilisi tréfa. „Ahogy 9 évesek lettünk, és egyre közelebb kerül a Deciem első évtizedének lezárása, újrafókuszáljuk a tudományos alapú bőrápolásra irányuló figyelmünket. A Niodnál továbbra is feszegetni fogjuk a tudományos bőrápolás határait, a The Ordinary esetén pedig a szépségipari kommunikáció és árképzés integritásának javítására fogunk fókuszálni. Ez azt is jelenti, hogy lassan elköszönünk a HIF-től, a Hylamide-tól, az Abnormaly-től és a The Chemistry Brandtől.” – írták Instagram oldalukon is.

A kifutó márkák termékeiből új készleteket már nem gyártanak, ha neked is kedvenceid közt vannak az olyan, Krémmánián népszerű kozmetikumaik mint a Hylamide SubQ Szérum, vagy a Hylamide Glow Radiance Booster, még most tárazz be – vagy várd ki a végét, hátha más néven megjelennek hozzájuk hasonlók a TO vagy a Niod kínálatában.

A márka arról is írt, hogy a jövőben nemcsak új termékek, de új márkák érkezése is várható, azonban hogy pontosan milyen területen, arról nem osztottak meg közelebbi információkat.