Krémmánia magazin

Fél év alatt 3 tonna papírhulladékot spórolt meg új kezdeményezésével a Rossmann

Csomagolásmentes kiszállítási opciót vezetett be tavaly ősszel a Rossmann Magyarország. A kezdeményezés lényege, hogy a saját futárszolgálatuk által kiszállított csomagok már olyan tartós táskában is kérhetők, amelyet egyből vissza is adhatunk a futárnak a házhozszállítást követően, miután kipakoltunk abból. Ily módon egy következő alkalommal újra fel tudják azt használni. Kevesebb mint fél év alatt 17 ezer rendelést vittek ki így, több mint 3 tonna papírhulladékot megspórolva ezzel.

Fotó: Rossmann

A Rossmann csomagolásmentes szállítási opciója az első ilyen kezdeményezés a drogériaszektorban Magyarországon, az alig fél éve indult projekt sikerességét pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy több ezren választották már ezt a kiszállítási formát.

„Jelenleg havi szinten a rendelések 35-40%-át szállítjuk ki csomagolásmentesen, ami már önmagában is jelentős eredmény, tekintve, hogy ez az opció egyelőre csak a Budapesten és az agglomeráció területén működő Rossmann Futár szolgáltatásunkkal vehető igénybe. Azt tapasztaljuk, hogy a vásárlóink lelkesen tesznek a fenntarthatóságért és szívesen választják ezt az ingyen elérhető, környezettudatos lehetőséget, a mi célunk pedig az, hogy minél inkább elősegíthessük, hogy fogyasztási szokásaikat minimális változtatással alakíthassák környezettudatosabbá” – mondta el Fürjes Ádám a Rossmann webshop vezetője.

5 Krémmániás kedvenc 1 márkától – ISANA

Azokat a rendeléseket, amelyeket most újrahasznosított táskában visznek ki, korábban papírtáskákban szállították, így az innovációval jelentősen tudták csökkenteni a vállalat papírhulladék termelését. Az indulás óta nagyságrendileg 42 ezer papírtáskával kevesebbet használtak fel a csomagolásmentes szállításnak köszönhetően, ami több mint 3 tonna egyszerhasználatos papír megspórolását jelenti.

A drogéria azon dolgozik, hogy a jövőben a saját, erre alkalmas hulladékaiból készülhessenek a csomagolásmentes szállításra használatos táskák. Terveik szerint a kültéri reklámeszközként használt épülethálók és molinók kelhetnek majd ezáltal új életre.